Vívó-vk: Szász Emese győzött, vége a „keleti kálváriának”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 12:53
Szász Emese nagyszerű győzelmeket aratva megnyerte a női párbajtőrözők szombati világkupaversenyét a kínai Hszücsouban.

A magyar szövetség honalapja úgy fogalmaz, hogy a Vasas klasszis vívója „végigverte a világot”: előbb orosz riválisokat (és egy olaszt) búcsúztatott, majd az elődöntőben a londoni olimpia bajnokát, az ukrán Jana Semjakinát, a fináléban pedig a korábbi világranglistaelső román Ana Maria Branzát győzte le.

„Nagyon örülök a győzelemnek! Igazából nem gondolom, hogy kirobbanó formában vívtam volna, viszont az rendkívül jó érzés, hogy rendre meg tudtam csinálni, amit akartam" – idézte Szász Emesét a hunfencing.hu. A versenyző hozzátette: neki Ázsiában nem szokott menni a vívás, úgyhogy a „keleti kálváriája" is véget ért.

„Nagyon fontos győzelem ez, mert nem volt topformában, hanem taktikailag mutatott nagyon érett vívást" – értékelte a világranglista-vezető magyar teljesítményét Kovács Iván fegyvernemi
vezetőedző.

Szász Emese a magyarok közül egyedüliként szerepelt a 64-es főtáblán. Vasárnap csapatversenyt rendeznek a kínai viadalon.

VÍVÓ VK (152 induló)
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Szász–Sasarina (orosz) 15–6
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Szász–Navarria (olasz) 15–14
NYOLCADDÖNTŐ
Szász–Sutova (orosz) 15–12
NEGYEDDÖNTŐ
Szász–Sivkova (orosz) 13–12
ELŐDÖNTŐ
Szász–Semjakina (ukrán) 15–13
DÖNTŐ
Szász–Branza (román) 14–9
Végeredmény: 1. Szász Emese, 2. Branza, 3. Semjakina és Logunova (orosz),...68. Révész Julianna,...74. Antal Edina,...122. Várnai Vivien

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik