Vívó-vb: Szilágyi kikapott a negyeddöntőben, ötödik lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.18. 17:09
Szilágyi Áron vereséget szenvedett a negyeddöntőben, így az ötödik helyen végzett a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.

Az osztrák Mathias Willau, a grúz Sandro Bazadze és a német Nicolas Limbach legyőzése után Gu Bon Gillel vívott – már az éremért –, de öttusos vereséget szenvedett a 2011-ben vb-bronzérmes, 2012-ben csapatban olimpiai bajnok dél-koreai kardozótól.

Pedig az asszó első felében bejöttek az akciói, 6:3-as vezetésénél egészen könnyednek tűnt, nem sokkal később viszont mégis 6:7, majd 6:8 állt az eredményjelzőn. Az egyperces pihenőt követően Gu szerezte továbbra is a pontokat, Szilágyi több akciójába is egylámpás tust érően közbevágott. A Londonban olimpiai bajnok, tavaly, Budapesten vb-bronzérmes magyar vívó 7:13-ról - azaz egy 1:10-es szakasz után - kezdte meg a felzárkózást, ami 10-13-ig sikerült neki. Az utolsó két tust már ismét a dél-koreai adta.

A vereségét követően csalódottan értékelt Szilágyi:

„Ez nem az a forma volt, amilyenre egy világbajnokságon szükség van. Bíztam benne, hogy Bazadze és Limbach legyőzése után már menni fog a vívás, de a dél-koreai elleni asszó közepén fegyelmezetlen voltam. Később már azt csináltam, amit valóban akartam, de akkor már késő volt."

„Azt gondoltuk, hogy a grúz ellen kiszenvedett siker, és a mumusnak számító Limbach legyőzése után Gu nem lehet akadály – idézte a vívószövetség honlapja Somlai Bélát, a fegyvernem vezetőedzőjét. – Lehet, hogy ez túlságosan is megnyugtatott bennünket. A meccs egyértelműen a közepén dőlt el, ekkor Áron nem tudott ritmust váltani, és a hihetetlen fizikai adottságokkal rendelkező koreai nagyon elhúzott. Nagy teljesítmény világbajnokságon ötödiknek lenni, de azért most hiányérzetem van."

A másik három magyar közül Decsi Tamás a 28., Gémesi Csanád a 33., Szatmári András pedig az 55. helyen zárt.

VÍVÓ-VB, KAZANY
FÉRFI KARD

A 64 KÖZÖTT:
Szilágyi Áron–Mathias Willau (osztrák) 15:6
Decsi Tamás–Seppe Van Holsbeke (belga) 15:9
Oh Eun Szeok (dél-koreai)–Gémesi Csanád 15:11
Alekszej Jakimenko (orosz)–Szatmári András 15:10
A 32 KÖZÖTT:
Szilágyi–Sandro Bazadze (grúz) 15:14
Kim Jung Hvan (dél-koreai)–Decsi 15:3
A 16 KÖZÖTT:
Szilágyi–Nicolas Limbach (német) 15:13
NEGYEDDÖNTŐ:
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Aldo Montano (olasz) 15:12
Tiberiu Dolniceanu (román)-Max Hartung (német) 15:5
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Szilágyi 15:10
Jakimenko-Von Vu Jung (dél-koreai) 15:14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik