Vívó-vb: szenzációs fordítással döntőben a férfi kardcsapat

2017.07.24. 15:25
Nyolc tussal is vezettek már az olaszok, de Szilágyi Áron elképesztő vívással megfordította a mérkőzést, majd 44:44-nél ő vitte be a győztes tust. A férfi kardválogatott döntőt vív a lipcsei vívó-világbajnokságon. 

Az olaszok kezdték jobban az elődöntőt, Berre 5:1-re nyert Szilágyi ellen, Gémesi azonban nemcsak ledolgozta a négy tus hátrányt, hanem fordított is. Az előny azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, miután a harmadik körre 10:8-as olasz vezetéssel fordultak a felek. Az ötödik körig aztán felváltva birtokolta az előnyt a két csapat, onnantól azonban az olaszok egyre inkább növelték azt. A nyolcadikban már nyolccal mentek, igaz, az egyéni világbajnokságot megnyerő Szatmári a váltásra hatra csökkentette a hátrányunkat.

Szilágyi tehát befejezőemberként 40:34-es állásnál lépett pástra, ráadásul mindjárt kapott is egy tiszta tust Curatolitól. Az olaszok mindössze négy találatra voltak a döntőbe jutáskor, ekkor azonban Szilágyi elkezdte sorra adni a tusokat, így pillanatokon belül már 41:39-re állt a meccs. Azaz belátható közelségbe került a mieinknek a győzelem. No, persze az ellenfélnek is volt ehhez néhány szava: Curatoli ismét adott két tust, miközben csak egyet kapott, így 43:40-re módosult az állás.

Kétszeres olimpia bajnokunk aztán egymás után négyszer talált, azaz egyetlen tusra került a végső győzelemtől. Az izgalmakat fokozandó az olasz egyenlített, hogy aztán Áron ellentámadásból bevigye a döntőt érő tust. A magyar férfi kardcsapat 45:44-re győzött az elődöntőben, a világbajnoki döntőt 19.20-tól vívja Dél-Koreával.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, LIPCSE
FÉRFI KARDCSAPAT, 29 INDULÓ
A 16 közé jutásért

Magyarország–Guatemala 45:13 (Szilágyi +11, Szatmári +10, Decsi +11)
Nyolcaddöntő:
Magyarország
–Fehéroroszország 45:43 (Gémesi +6, Szatmári 0, Szilágyi -4)
Negyeddöntő:
Magyarország
–Irán 45:42 (Szilágyi +9, Gémesi -2, Szatmári -4)
Elődöntő:

Magyarország–Olaszország 45:44 (Szilágyi +3, Szatmári 1, Gémesi -3)
Döntő:
Magyarország–Dél-Korea

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Kiderült, miért nem utazott el a vívó vb-re Szatmári András

Egyéb egyéni
2026.07.24. 19:43

Vívó-vb: parádés nyitány férfi kardozóinktól és női tőrözőinktől is

Egyéb egyéni
2026.07.24. 08:55

Vívó-vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.23. 08:21

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
2026.07.23. 07:16

Vívó-vb: férfi tőrben három, női párbajtőrben két magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
2026.07.22. 10:34