Vívó-vb: sikeres prezentációt tartottunk Milánóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 19:34
Milánóban, a világ egyik legismertebb turisztikai kiállításán is téma volt a budapesti vívó-világbajnokság: a Magyar Vívószövetség (MVSZ) képviseletében Tamás Henriette főtitkár, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Iglói-Nagy István sportdiplomáciai főosztályvezető és Csiszár Jenő milánói főkonzul tartott előadást a magyarországi előkészületekről.

Az eseményen részt vett az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke, Giovanni Malago és az Olasz Vívószövetség vezetője, Giorgo Scarso is.

A vívó-vb szervezőbizottsága beszámolójában kiemelte, hogy 1980 óta a milánói BIT (Borsa Internazionale del Turismo) utazási kiállítás referenciapont a nemzetközi turizmusban, amire a világ minden tájáról érkeznek a szektor szakemberei. A vásár keddi szakmai napján népszerűsítette a 2019-es vívó-világbajnokságot a magyar küldöttség.

„Kiváló az együttműködés az olasz és a magyar szövetség között, ráadásul Olaszországban hasonlóan komoly hagyományai vannak a vívásnak, mint nálunk, ezért egyértelmű volt, hogy elfogadjuk a meghívást Milánóba” – mondta az MVSZ főtitkára, aki prezentációt is tartott a nyári budapesti világbajnokságról.

„Nemcsak a sportdiplomácia, hanem a vívó-vb népszerűsítése szempontjából is nagyon hasznos volt nekünk ez a megjelenés, hiszen erre a vásárra a világ minden pontjáról érkeznek szakemberek és érdeklődők” – tette hozzá Tamás Henriette.

A közönségből a magyar prezentáció tartalma és megjelenése is elismerést váltott ki. Dicsérték a világbajnokság arculatának dinamizmusát és a vívás hangulatához passzoló színvilágát – tudatták.

„Úgy éreztem, hogy Budapest népszerűsége hatalmas, és a nemzetközi turizmusban jártas szakemberek is elismerik, hogy a főváros nem véletlenül sláger az utazók körében. A Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen megtartott előadásunkban mi is igyekeztünk meglovagolni, hogy az utóbbi hónapokban számos díjat kapott a város mint turisztikai célpont” – tette hozzá az MVSZ főtitkára.

Az eredeti tervek szerint a magyar delegációt erősítette volna Kulcsár Krisztián is. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke közvetlenül Szarajevóból, a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról érkezett volna az olasz városba, de járatát hóvihar miatt törölték, így csak utólag hallott a magyar prezentáció sikeréről.

Közölte: „biztos vagyok benne, hogy sikerült jó hírét kelteni Magyarországnak és a magyar sportnak, ezért levélben meg fogom köszönni az olasz kollégáknak, hogy részt vehettünk az eseményen.”

A MOB első embere arról is beszélt, hogy korábbi párbajtőrözőként is csak kicsivel van több rálátása a budapesti vívó-világbajnokságra, mint más hazai rendezésű sporteseményekre, ám biztos abban, hogy a magyarok 2013 után idén is kiváló vb-t rendeznek

„A kormányzat és az EMMI az utóbbi években fokozottan figyel arra, hogy minden támogatást megadjon azoknak a sportágaknak, amelyek Magyarországon szerveznek rangos világversenyt, így a szervezők talán még a korábbinál is több segítségre számíthatnak. A világbajnokság az olimpiai kvalifikációs folyamat legfontosabb állomása, mert kiemelt szorzóval bír, ezért hihetetlen erős lesz a mezőny minden fegyvernemben. A hagyományos magyar sikersportágak rajongóinak nagyon jó nyaruk lesz, hiszen Budapest vívó- és öttusa-világbajnokságot, augusztusban Szeged pedig gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot rendezhet, ezek az események szintén kvalifikálnak Tokióra” – tette hozzá Kulcsár Krisztián.

A budapesti vívó-világbajnokságra július 15. és 23. között kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik