Vívó-vb: bravó! A kardozó Márton Anna bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 18:19
null
Márton Anna négy győzelem után az elődöntőben botlott bele a későbbi aranyérmesbe (Fotó: NS-archív)
Bronzérmes lett a kardozó, Márton Anna a moszkvai vívó-világbajnokságon. Elődöntőbeli legyőzője, az orosz Szofija Velikaja később a döntőt is megnyerte. Szilágyi Áron négy tussal elveszítette negyeddöntőjét, így a hatodik helyen zárta a férfi kardozók versenyét. A párbajtőrözőknél a férfiak és a nők mezőnyében is négy-négy magyar lesz a főtáblán. Előbbieknél Boczkó Gábor, utóbbiaknál Szász Emese volt kiemelt, ám hat selejtezős indulónk sikerrel kvalifikálta magát.

 

A húszéves magyar versenyző a fehérorosz Palina Kaszpjarovics 15:8-as, a kínai Sao Ja-csi 15:13-as, az egyéniben kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok amerikai Mariel Zagunis 15:9-es, valamint a görög Vasziliki Vujuka 15:12-es legyőzésével jutott el az elődöntőig, amelyben hazai ellenféllel találkozott.

A nála tíz évvel idősebb Szofija Velikaja számított az asszó esélyesének, már csak azért is, mert – túl azon, hogy ő a világranglistán jelenleg a második, míg magyar ellenfele 14. – Londonban olimpiai ezüstérmes volt, emellett egyéniben nyert már világbajnokságot, illetve háromszor Európa-bajnokságot. A mérkőzés elején Márton vívott eredményesebben, de aztán az orosz kardozó fordított, s végül 15:8-ra nyert.

„Nagyon szerettem volna nyolc közé jutni, ez volt a célom a verseny előtt – idézte Márton Annát a magyar szövetség honlapja. – Persze, azt is láttam, hogy ezért az olimpiai és világbajnok Zagunist kell legyőznöm, de azt a vb előtt is tudtam a világranglistás helyezésem alapján, hogy ez vár rám. Korábban egyszer vívtam vele tizenöt tust, akkor épphogy kikaptam, úgyhogy nem tartottam tőle, és jól is ment a vívás.”

Márton kitért rá, hogy a görög riválisával még sosem találkozott direkt kieséses asszóban, és óriási boldogság számára, hogy összejött az érem.

„Nagyon sokat dolgoztam, dolgoztunk érte!” – tette hozzá.

A vb hétfőn kezdődött, de akkor még csak selejtezőket rendeztek, így az első éremosztó napon máris összejött az első magyar dobogós helyezés. Márton menetelése – a felnőttek közötti első vb-érme – nagyon sokat érhet az olimpiai kvalifikációs sorozatban, melynek kiemelt versenye a világbajnokság. Női kardban Rióban lesz csapatverseny is, így ha a magyar válogatott kijut, egyéniben három vívó automatikusan indulhat, ha viszont nem, az egyéni kvótaszerzés kerül előtérbe.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, MOSZKVA
NŐI KARD
A 64 KÖZÖTT

Márton Anna–Palina Kaszpjarovics (fehérorosz) 15:8
Mariel Zagunis (amerikai)–Várhelyi Anna 15:6
Sen Csen (kínai)–Garam Nóra 15:1
A 32 KÖZÖTT
Márton–Sao Ja-csi (kínai) 15:13
A 16 KÖZÖTT
Márton–Zagunis (amerikai) 15:9
NEGYEDDÖNTŐ
Cecilia Berder (francia)–Hvang Szeo Na (dél-koreai) 15:8
Sen Csen–Azza Beszbesz (tunéziai) 15:12
Márton–Vasziliki Vujuka (görög) 15:12
Szofija Velikaja (orosz)–Aleksandra Socha (lengyel) 15:4
ELŐDÖNTŐ
Berder–Sen Csen 15:10
Velikaja–Márton 15:8
DÖNTŐ
Velikaja–Berder 15:12
A végeredmény: 1. Szofija Velikaja, 2. Cecilia Berder, 3. Márton Anna és Sen Csen, ... 53. Garam Nóra, ... 62. Várhelyi Anna, ...65. Mikulik Júlia

FÉRFI KARD
A 64 KÖZÖTT

Szilágyi Áron–Eduardo Lara (mexikói) 15:4
Szatmári András–Mohamed Amer (egyiptomi) 15:13
Ali Pakdaman (iráni)–Iliász Nikolász 15:12
Joseph Polossifakis (kanadai)–Decsi Tamás 15:9
A 32 KÖZÖTT
Szilágyi–Enrico Berre (olasz) 15:13
Alekszej Jakimenko (orosz)–Szatmári 15:12
A 16 KÖZÖTT
Szilágyi–Luca Curatoli (olasz) 15:10
NEGYEDDÖNTŐ
Tiberiu Dolniceanu (román)–Oh Eun Szeok (dél-koreai) 15:14
Daryl Homer (amerikai)–Gu Bon Gil (dél-koreai) 15:11
Max Hartung (német)–Szilágyi 15:11
Alekszej Jakimenko–Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15:13
ELŐDÖNTŐ
Homer–Dolniceanu 15:14
Jakimenko–Hartung 15:6
DÖNTŐ
Jakimenko–Homer 15:5
A végeredmény: 1. Alekszej Jakimenko, 2. Daryl Homer, 3. Tiberiu Dolniceanu és Max Hartung, ... 6. Szilágyi Áron, ... 30. Szatmári András, ... 36. Iliász Nikolász, ... 44. Decsi Tamás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik