Vívó Eb: nem jutott a négy közé a női párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 13:15
Az első mérkőzését megnyerte, a negyeddöntőben viszont kikapott, így az 5–8. hely valamelyikén végez a női párbajtőrcsapat a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

A mieink a 16 között a svájciakkal találkoztak és az első három asszóból egyet sem nyertek. Azután viszont magukra találtak, Kun Anna, Budai Dorina és Muhari Eszter is legyőzte második ellenfelét, így hat pár után 23:19 volt az állás. A folytatásban is megmaradt a lendület, ami összességében magabiztos magyar továbbjutást ért.

Muhari plusz hatos, Budai plusz egyes találati mutatóval zárt, Kun éppen annyi tust adott, amennyit kapott.

A világranglistán második lengyelek ellen már sokkal nehezebbnek ígérkezett a feladat a rangsorban 12. magyarok számára, és nem is borult a papírforma. Az elején az előző mérkőzéshez hasonlóan alakult a forgatókönyv, csak ezúttal a közepén nem sikerült felzárkózni, illetve fordítani. Az sem segített, hogy Budai helyére menet közben Nagy Kinga állt be, bár ő az első asszóját – a mérkőzés hatodik párharcát – egy tussal megnyerte. Innentől, 17:19-ről viszont a különbség gyakorlatilag folyamatosan nőtt, így a lengyelek kerültek a legjobb négy közé. Ezen az összecsapáson a magyar csapat minden tagja mínuszban fejezte be asszóit.

A női párbajtőrözők versenyében 17 csapat indult.

VÍVÓ EB, DÜSSELDORF
NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPATVERSENY
Nyolcaddöntő

Magyarország–Svájc 45:38
Negyeddöntő
Lengyelország–Magyarország 40:29
Franciaország–Németország 45:43
Olaszország–Észtország 45:29
Oroszország–Ukrajna 35:31

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik