Vívó Eb: a 4. helyen végzett a magyar férfi kardcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.25. 17:27
A női párbajtőr-válogatott után a magyar férfi kardcsapat is a negyedik helyen végzett a lengyelországi vívó Európa-bajnokságon, Torunban. Csakúgy, mint a női párbajtőr-válogatott.

Az áprilisban világbajnoki ezüstérmes – Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András alkotta – együttes a negyeddöntőben vívta első mérkőzését, és úgy nyert hat tussal a fehéroroszok ellen, hogy mindegyik asszó után vezetett.

Az olaszok elleni elődöntőben is jól kezdtek a mieink, a negyedik pár után 20:9 volt az állás a javukra. Az ötödik asszóban azonban Szilágyi, majd a hetedikben Decsi nagy különbségű vereséget szenvedett Diego Occhiuzzitól, ezzel fordítottak az olaszok.

Szatmári ugyan még visszavette az előnyt, de Szilágyi az utolsó párharcot 6:3-ra elvesztette Luca Curatolival szemben, így az olaszok jutottak be a döntőbe.

A mieink a harmadik helyért a románokkal küzdöttek meg, és csak az elején tudták tartani velük a lépést. A második asszótól folyamatosan nőtt a különbség, és csak az utolsót sikerült ismét a mieinknek megnyerniük Szilágyi révén, de így is 13 találatnyi lett a különbség.

Ebben a versenyben 14 válogatott indult. A riói olimpián férfi kardban nem lesznek csapatküzdelmek, míg egyéniben Szilágyi és Decsi vívhat.

VÍVÓ EB
Férfi kard csapatverseny
Negyeddöntő:

Oroszország–Nagy-Britannia 45:26
Románia–Franciaország 45:42
Olaszország–Németország 45:39
Magyarország–Fehéroroszország 45:39
Elődöntő:
Oroszország–Románia 45:32
Olaszország–Magyarország 45:43
A 3. helyért:
Románia–Magyarország 45:32
Döntő:
Oroszország–Olaszország 45:42
A végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Románia, 4. Magyarország (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András)


ÉREMTÁBLÁZAT
ORSZÁG
ARANY
EZÜST
BRONZ
Oroszország
6 13
Franciaország24
3
Olaszország141
Románia
112
Németország
12
Észtország
1
Magyarország11
Svájc1
Ukrajna
4
Lengyelország
1
Nagy-Britannia
1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik