Vívás: vk-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.17. 18:31
A férfi kardozókhoz hasonlóan a férfi párbajtőrözők is ezüstérmet nyertek a világkupa-sorozat hétvégi fordulójában.

A Boczkó Gábor, Hanczvikkel Márk, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású együttes a németországi Heidenheimben szerepelt. A verseny honlapja szerint a 32-es táblán 45:33-ra verte a finneket, a 16 között 45:34-re a norvégokat, a negyeddöntőben 45:28-ra az ukránokat, az elődöntőben pedig 45:24-re a dél-koreaiakat.

A magyarok a döntőben az olaszokkal csaptak össze – csakúgy, mint a kardozók Padovában –, és szintén vereséget szenvedtek. Az első három pár után még a magyarok vezettek négy tussal, a második kör zárultával is náluk volt az előny, az utolsó három asszót azonban elvesztették. Az olasz együttesben – amely 39:32-re nyert – Francesco Martinelli, Enrico Garozzo és Diego Confalonieri vívott, míg a magyar oldalon Boczkó, Imre és Hanczvikkel lépett pástra az utolsó összecsapáson.

A versenyen 30 csapat indult.

A magyar válogatott január végén az olaszországi Legnanóban harmadikként zárt.

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:42

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Boczkó Gábor: Egy aranynak is nagyon örülnék

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:52

Koch Máté: Miért ne sikerülne ismét?

Egyéb egyéni
2025.07.21. 09:00

Egyetemi világjátékok: magyar érem nélkül telt el a negyedik versenynap

Egyéb egyéni
2025.07.20. 21:15

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21
Ezek is érdekelhetik