Vívás: nagy és erős mezőny a Gerevich-Kovács-Kárpáti vk-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.19. 15:58
Címkék
A világranglista első 25 helyezettje egytől egyig pástra lép a férfi kardozók budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupaversenyén, amelyen 31 ország 208 vívója vesz részt.

Idén másodszor kerül sor erre a rangos viadalra, mivel a nemzetközi szövetség (FIE) megváltoztatta a világkupa-sorozat lebonyolítását, így ezentúl nem a következő év elején, hanem ősszel kezdődik az új idény, márciusban pedig már rendeztek egy Gerecvich-Kovács-Kárpáti GP-t.

Amint az a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, eljönnek a magyar fővárosba az elmúlt olimpiák és világbajnokságok győztesei – így itt lesz többek között az olasz Aldo Montano, a kínai Csong Man, a német Nicolas Limbach, a dél-koreai Von Jong Vo, az orosz Venjamin Resetnyikov és Nyikolaj Kovaljov, valamint Szilágyi Áron –, de nemcsak az egyéni verseny ígérkezik kiemelkedőnek, hanem a legendás mester, Zarándi Csaba nevét viselő csapatviadal is, amelyen a világranglista első 16 válogatottja a legerősebb összeállításában szerepel.

„Az előző világkupaidény jól sikerült számomra, volt két győzelmem és egy második helyem, éppen idehaza, de maradt bennem hiányérzet, mivel az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon sem tudtam egyéniben dobogóra állni – mondta a jelenlegi legjobb hazai kardvívó, a londoni olimpián aranyérmes Szilágyi. – A csapat világbajnoki harmadik helye viszont kárpótolt, kellett már ez, mert előzőleg 2009-ben sikerült érmet szereznünk."

A hétvégi versenyt illetően úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a legjobb formájában tud majd vívni, és a válogatott is helyt tud állni.

Somlai Béla fegyvernemi vezetőedző a helyzetértékelésében kijelentette: „a kardszakág jó úton jár a riói olimpia felé vezető úton".

„Tervszerű munka folyik, jók a mesterek, akik az aktuális trendeknek megfelelően készítik fel a versenyzőket" – mondta, emlékeztetve rá, hogy a nyári vb óta a mostani az első verseny, így egyelőre „mindenki sötétben tapogatózik".

Kiemelte annak fontosságát, hogy mindenki jól helyezkedjen az olimpiai kvalifikációs időszak jövő áprilisi rajtjáig, illetve jelezte, hogy a cél a maximális két riói kvóta megszerzése. A 2016-os olimpián férfi kardban nem rendeznek csapatversenyeket, így csak egyéniben lehet kivívni az indulási jogot.

Csampa Zsolt szövetségi elnök többek között arról beszélt, hogy a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok és a tatai vívócsarnok felújítása a jövő év elején kezdődhet, ezért is keresnek új helyszíneket a versenyeknek.

A MOM Sportban sorra kerülő WestEnd világkupa pénteken 14 órakor rajtol a selejtezővel, majd szombaton a 64-es tábla asszóit 10, a nyolcas döntő párharcait pedig 16 órától rendezik. A vasárnapi csapatverseny rajtja 10 óra, a döntő 15 órakor kezdődik.

Egyéniben a hazaiak közül Szilágyi és a tavaly Eb-bronzérmes Gémesi Csanád lesz kiemelt. A csapatversenyben – melyben 22 együttes lép pástra – a vb-bronzérmes magyar válogatott szerepel, Szilágyi, Gémesi, Decsi Tamás, Szatmári András összeállításban.

A férfi kardozók bő öt évtizedes múltra visszatekintő budapesti versengése a szakág legendás képviselőinek, az összesen 19-szeres olimpiai aranyérmes Gerevich Aladárnak, Kovács Pálnak és Kárpáti Rudolfnak emléket állítva 2000 óta szerepel a jelenlegi elnevezéssel a versenynaptárban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik