HIRDETÉS
MTI/NSO 2019.03.10 19:35 Frissítve: 2019.03.10 20:47

Vívás: Andrásfi Tibor bronzot nyert a budapesti párbajtőr GP-n

Bronzérmet nyert Andrásfi Tibor a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében. Muhari Eszter a női mezőny legjobb magyarjaként a nyolcaddöntőig jutott.

Muhari Eszter a nyolcaddöntőben búcsúzott Budapesten (Fotó: Koncz György) GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

A 259 fős mezőnyben nem volt ott az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese, aki a múlt héten jelentette be, hogy gyermeket vár, de azért kilátogatott a BOK Csarnokba, ahol többek között új edzőjének, Peterdi Andrásnak is drukkolhatott, aki kilenc további hazai vívóval együtt főtáblás volt a férfiaknál.

A nőknél a magyarok közül senki sem mentesült kiemeltként a szombati selejtező alól, melyből végül négyen jutottak be a legjobb 64 közé. Mihály Kata, Várnai Vivien és Kun Anna aztán vasárnap az első fordulóban kikapott, Muhari viszont két egytusos győzelemmel a nyolcaddöntőig menetelt, ahol a dél-koreai Csoj In Dzson állította meg, ezzel 15. lett.

A még csak 16 éves párbajtőröző, aki két hete a foggiai kadet Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is győzött, pályafutása legjobb eredményét érte el felnőtt világkupa-versenyen. Már a selejtezőben is jól vívott, a csoportkör után alig maradt le a közvetlen továbbjutásról, de utóbb úgy értékelt, nem baj, hogy további két asszó várt még rá.

„Szeretek felnőtt mezőnyben vívni, mert nem nyomaszt semmiféle elvárás, nincs teher rajtam, és minden asszóval fejlődhetek” – értékelt a vasárnapi versenye után, hozzátéve, hogy élvezte a közönség biztatását, így már csak ezért is nagy célja, hogy a nyári, budapesti világbajnokságon is pástra léphessen.

A WestEnd GP-n a nők versenyével az első magyar párbajtőröző világbajnokra, majd sikeres szövetségi kapitányra, Sákovics Józsefre emlékeztek.

FÉRFIAK

A 19 éves junior világbajnok a kínai Szung Hung-csiével szoros asszót vívott a versenynap elején, azután viszont magabiztosan vette az akadályokat, a francia Alex Favát, aztán Siklósi Gergelyt, majd az orosz Pavel Szuhovot búcsúztatva jutott be az elődöntőbe, ahol Minobe Kazujaszu volt az ellenfele. A japán korábban két magyart is legyőzött, másodjára ráadástussal Rédli Andrást múlta felül a negyeddöntőben. Harmadszorra is ő örülhetett, mert bár Andrásfi sokáig türelmesen vívott ellene, a harmadik három percben Minobe ellépett két-három tussal, végül pedig 15:9-re nyert. 

„Nehezen indult a nap, de a hosszabbításos győzelem nagy lökést adott. Innentől kezdve brillíroztam, élveztem a vívást és változatos tusokat adtam. Amit kiterveltem, meg tudtam valósítaniösszegzett Andrásfi, aki az eddigi legjobb eredményét érte el a felnőttek között. Az elődöntőről azt mondta, hogy a japán vívó lábbal megfogta őt. – Beragadtam, és volt neki egy akciója, amivel meglepett.”

Először még csalódottnak érezte magát, de ahogy teltek a percek már tudta értékelni a teljesítményét. Egyúttal jelezte: a júliusi világbajnokságon a válogatott tagjaként szeretne visszatérni a BOK-csarnokba.

A 315 fős mezőnyben rég nem látott nagyszerű teljesítménnyel tíz magyar jutott fel a pénteki selejtezőből a főtáblára.

A csapatban világbajnok, olimpiai bronzérmes, egyéniben Európa-bajnok, vb-harmadik Rédli rögtön nagyon erős ellenfelet kapott Nikolai Novosjolov személyében. Az észt vívó ugyan már 38 éves, de korábban kétszer nyert egyéniben világbajnokságot. A vasárnapi mérkőzésük egy darabig szorosan alakult, aztán a magyar párbajtőröző két-három tussal meglépett és élt a helyzeti előnyével. Utána könnyebb asszók következtek, a negyeddöntőben viszont ráadástussal kikapott a japán Minobe Kazujaszutól.

„Hibáztam a végén, 9:7-es vezetésemnél kétszer kiugrottam, ugyanolyan tusokat kaptam. Aztán a hirtelen halálban is kiugrottam, pedig nálam volt a kedvezmény, tehát rövid időn belül háromszor is hibáztam” – értékelte utolsó asszóját Rédli, ugyanakkor a pénteki selejtezőben és a 64-es táblán vasárnap mutatott teljesítményével összességében elégedett volt.

„Jól ment ma is és ez igaz a tegnapelőttre is. Az első asszó minden versenyen a legnehezebb, de aztán belelendültem, beindult a szekér. A japán egyébként jó vívó, top 16-os, szép tusokat is adott, csak kár volt a kiugrásokért” – mondta.  

NŐK

A 64 KÖZÖTT
Muhari Eszter–Roberta Marzani (olasz) 15:14
Csoj In Dzson (dél-koreai) –Mihály Kata 15:9
Irina Embrich (észt) –Várnai Vivien 15:7
Camille Nabeth (francia)-Kun Anna 15:13

A 32 KÖZÖTT
Muhari–Vivian Kong Man Wai (hongkongi) 15:14

NYOLCADDÖNTŐ
Csoj-Muhari 15:12

ELŐDÖNTŐ
Ana Maria Popescu (román)–Csoj 13:11
Kang Jung Mi (dél-koreai)–Coraline Vitalis (francia) 15:13
DÖNTŐ
Popescu–Kang 15:7
A végeredmény: 1. Ana Maria Popescu, 2. Kang Jung Mi, 3. Csoj In Dzson és Coraline Vitalis, ... 15. Muhari Eszter, ... 38. Kun Anna, ... 43. Várnai Vivien, ...50. Mihály Kata

FÉRFIAK
A 64 KÖZÖTT
Andrásfi Tibor–Szung Hung-csie (kínai) 11:10
Rédli András-Nikolai Novosjolov (észt) 15:13
Siklósi Gergely-Angel Fabregat (spanyol) 15:11
Koch Máté-Szergej Bida (orosz) 15:10
Bányai Zsombor-Ruben Limardo Gascon (venezuelai) 13:9
Nagy Dávid-Dmitrij Adajkin (kazah) 15:12
Jacob Hoyle (amerikai)-Szényi Péter 13:12
Pavel Szuhov (orosz)-Peterdi András 15:11
Park Szang Jung (dél-koreai)-Kiss Gergő 15:10
Jannick Borel (francia)-Bakos Bálint 15:14

A 32 KÖZÖTT
Andrásfi–Alex Fava (francia) 15:9
Rédli–Fajzulla Alimov (üzbég) 15:4
Siklósi–Bányai 10:9
Max Heinzer (svájci)–Koch 15:10
Minobe Kazujaszu (japán)–Nagy 9:8

NYOLCADDÖNTŐ
Andrásfi–Siklósi 15:11
Rédli–Gabriele Cimini (olasz) 15:11

NEGYEDDÖNTŐ
Andrásfi–Szuhov 15:8
Minobe–Rédli 10:9

ELŐDÖNTŐ
Minobe–Andrásfi 15:9

2019.03.18 12:17:55

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

Marschall László főszerkesztőt a Rajk-per árnyékában 1949. december 29-én akasztották fel.

2019.03.15 18:18:45

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Munkamániás és kérlelhetetlenül szigorú volt a játékosaihoz. De ez kellett ahhoz, hogy az öntörvényű zseniket egy irányba terelje.

2019.03.16 23:33:53

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Mert hiába akarok én lassan, hosszú melegítő szakasszal kezdeni, ha a periférikus látásommal észlelem, hogy balról nagyon igyekszik egy »háziasszony«. Na, azért ezt már ne! – szólal meg a riasztócsengő, és máris hajrázni kezdek.

2019.03.15 21:03:56

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

Európa sportfővárosa már négyszer rendezte meg a Budapest Urban Gamest, és szeptemberben még magasabb fordulatszámra kapcsol, az első World Urban Gamesnek ad otthont.

2019.03.08 18:52:10

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Tehetségéről mindent elmond: a KSI-nél már eredményesen pingpongozott, az MTK-nál Pölöskei János néven még futballozott egy ideig.