Vívás: Márton Annáé az aranyérem az athéni vk-versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 18:43
Márton Anna nyerte meg a női kardozók athéni világkupaversenyét. A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 21 éves magyar vívó az elődöntőben és a döntőben is francia ellenfelet győzött le, s összességében nagyszerű vívással szerezte meg felnőttpályafutása első vk-aranyérmét.

A 64-es táblán az első fordulóban a lengyel Martyna Komisarczyk elleni 15:4-es eredménnyel „melegített”, majd sokkal szorosabb küzdelemben 15:14-re verte az amerikai Dagmara Wozniakot. A legjobb nyolc közé a szintén lengyel Malgorzata Kozaczuk elleni 15:11-gyel jutott be, az elődöntőbe pedig az olasz Rossella Gregorióval szembeni 15:12-es sikerrel.

Utolsó két asszójában Charlotte Lembachot 15:8-ra, Manon Brunet-t pedig – akitől a riói olimpia nyolcaddöntőjében kikapott – 15:11-re múlta felül.

„Azt hiszem, a négyes döntőben mutatott szereplésemmel abszolút elégedett lehetek, tényleg jól ment a vívás – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának. – Igazából az addigiakkal sem volt különösebb gond. Egyetlen szorosabb asszóm volt, az amerikai Wozniak ellen, de ott is 14:10-re én vezettem, valahogy sikerült egyenlítenie, ám nem gondoltam, hogy ebből baj lehetne. A döntőben egy kicsit feszültnek éreztem magam Brunet ellen, talán még az olimpia emléke is beugrott, de csak addig, amíg nem kezdődött el az asszó. Ott félre tudtam tenni mindent.”

A görögországi vk-fordulóban – melyen vasárnap a csapatok lépnek pástra – 157 kardozó indult egyéniben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik