Vívás: hatodik lett a magyar női tőrcsapat Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.10. 15:04
A hatodik helyen végzett a magyar válogatott a női tőrözők budapesti világkupaversenyén.

A Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállítású hazai együttes a papírformát igazolva magabiztosan verte meg a kanadai csapatot a 16-os tábla első fordulójában, a folytatásban viszont nagy bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy éremközelbe kerüljön, vagy esetleg dobogós pozícióban zárjon. A négy közé kerülésért az olimpiai bajnok olaszokkal kellett megvívni, az ellenfél együttesében ott volt a londoni játékok egyéni arany- és ezüstérmese, Elisa Di Francisca, illetve Arianna Errigo. Az összecsapást az esélyesebb olaszok nyerték meg, de ezúttal nem jelentős különbséggel, mint ahogy az az elmúlt években többször előfordult.

A mieink ezt követően az 5–8. helyért folytatták szereplésüket. Előbb simán verték az amerikaiakat, majd sokáig kiélezett küzdelemben kikaptak a tavaly olimpiai ezüstérmes oroszoktól. Az összecsapás az utolsó párharcig kiegyenlített volt, a végén azonban – az oroszok néhány tusos vezetése miatt – már erőltetni kellett az akciókat, ami aztán az ellenfélnek kedvezett.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban és a Tornacsarnokban rendezett versenyen 13 csapat indult.

NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Kanada 45:27
NEGYEDDÖNTŐ
Olaszország–Magyarország 45:38
Lengyelország–Amerikai Egyesült Államok 45:26
Franciaország–Kína 45:30
Németország–Oroszország 29:28
Az 58. helyért:
Magyarország–Amerikai Egyesült Államok 45:34
Az 5. helyért:
Oroszország–Magyarország 39:30
ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Lengyelország 45:25
Franciaország–Németország 45:19

a 3. helyért:
Németország–Lengyelország 30–24
döntő:
Olaszország–Franciaország 45–34
A végeredmény: 1. Olaszország (Elisa Di Francisca, Arianna Errigo, Ilaria Salvatori, Alice Volpi), 2. Franciaország (Anita Blaze, Astrid Guyart, Corinne Maitrejean, Ysaora Thibus), 3. Németország (Sandra Bingenheimer, Carolin Golubytskyi, Stephanie Romanus, Martina Zacke), ...6. MAGYARORSZÁG (KNAPEK EDINA, MOHAMED AIDA, VARGA GABRIELLA, VARGA KATALIN)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik