Vívás: ez a siker titka az ezüstérmes kardozók szerint

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.28. 08:53
Az egységben látták a siker titkát a magyar férfi kardozók, akik szerdán ezüstérmet nyertek a riói világbajnokságon.


„Sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni azt a formát, amit addig nyújtottam, ugyanakkor a világbajnoki ezüstérem összességében nagyon szép eredmény – nyilatkozott a hazai szövetség (MVSZ) honlapján Szilágyi Áron a késő esti döntő után, amelyben a mieink 45:38-ra kikaptak az oroszoktól. – Úgy érzem, egységes és jó csapatot alkottunk, amelyben mindenki tudta, mi a feladata” – tette hozzá a sikeres menetelésre utalva.

„Sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni azt a formát, amit addig nyújtottam, ugyanakkor a világbajnoki ezüstérem összességében nagyon szép eredmény – nyilatkozott a hazai szövetség (MVSZ) honlapján Szilágyi Áron a késő esti döntő után, amelyben a mieink 45:38-ra kikaptak az oroszoktól. – Úgy érzem, egységes és jó csapatot alkottunk, amelyben mindenki tudta, mi a feladata” – tette hozzá a sikeres menetelésre utalva.

A csapat még hétfőn 45:29-re verte meg a spanyolokat, majd szerdán az olimpiai vívócsarnokban, a 3-as Karióka Arénában előbb a két éve világ-, tavaly Európa-bajnok németek ellen nyert 45:43-ra, aztán az elődöntőben a meglepetésre elődöntős irániakat múlta felül magabiztosan, 45:32-re.

„Életem első világbajnoki döntőjét vívtam, úgyhogy természetesen boldog vagyok – mondta Szatmári András. – Persze, annak egyáltalán nem örülök, hogy kikaptunk a döntőben. Ráadásul így nehezebben fogom beérni eredményességben a mesteremet, Szabó Bencét…”

Szatmári is kiemelte, hogy végig egységes és összetartó volt a csapat, és így vélekedett Decsi Tamás, illetve bátyja, Decsi András edző is, aki Somlai Béla távollétében vezette a válogatottat.

„Éremért utaztunk Rióba, nagyon örülök, hogy sikerült is megszereznünk! Összetartó, remek csapatot alkottunk, nagyszerűen vívtak a fiúk. Ezúttal az ezüst jött össze, de biztos vagyok abban, hogy ez a társaság a közeljövőben arannyal tér haza egy világversenyről” – vélekedett Decsi Tamás.

„Nagyon örülök, hogy életem eddigi legjobb eredményével sikerült visszakerülnöm a válogatottba – idézte az MVSZ honlapja Iliász Nikolászt. – Bíztam az éremszerzésben, és amikor sikerült legyőznünk a németeket, már éreztem, hogy világbajnoki döntőt fogunk vívni” – mondta, hozzátéve, hogy az oroszok nagyon erősek és kicsit talán segítették is őket.

Decsi András kiemelkedő eredménynek tartja az ezüstérem kiharcolását.

„Egész nap rendkívül egységes és jó szellemű volt a csapat, igaz ez a döntőre is, amelyet sajnos nem sikerült megnyernünk. Ettől függetlenül csak szépeket mondhatok a fiúkról, nagyon jó érzés volt együtt dolgozni velük.”

A magyar férfi kardválogatott 2007 után jutott ismét döntőbe világbajnokságon. Kilenc éve, Szentpéterváron aranyérmet nyert. Ezüstöt előzőleg 2003-ban, Havannában szerzett. Rio de Janeiróban férfi kard mellett női tőrben rendeztek csapat-világbajnokságot – utóbbiban a magyar válogatott hatodik lett –, mert ebben a két szakágban csak egyéni versenyekre kerül sor a nyári játékokon. A jelenleg érvényben lévő rotációs rendszer miatt minden olimpia vívóprogramjából kimarad két csapatverseny.

A vb az olimpia tesztviadala volt, amelyen a szervezők a lebonyolítás részleteiről, a majdani olimpiai résztvevők pedig a helyi viszonyokról szerezhettek tapasztalatokat. Női tőrben és férfi kardban két-két magyar indul majd egyéniben az augusztusi játékokon, közülük Mohamed Aida, a címvédő Szilágyi, illetve Decsi volt ott a vb-n.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik