Vitorlázás: Érdi Mária és Berecz Zsombor az év legjobbja

Vágólapra másolva!
2018.11.29. 19:47
null
Érdi Mária és Berecz Zsombor lett az év vitorlázója (Fotó: Tumbász Hédi)
Érdi Máriát és Berecz Zsombort választották az év vitorlázójának – két olimpikonunk győzelme aligha lehetett kérdéses.

 

Érdi Máriát a tagszervezetek egyetlen női jelöltjeként sorozatban hatodszor választották meg az év vitorlázójának – az ezért járó díjat a Magyar Vitorlásszövetség gálaestjén vehette át a versenyző, aki az aarhusi világkupán az első adandó alkalommal megszerezte a tokiói olimpiai kvótát.

„Szép este volt, apukám, anyukám és a testvérem kísért el – mondta Érdi Mária. – Örülök a díjnak, de annak még jobban örülnék, ha lenne rajtam kívül is olyan lány, akit jelölnek erre a címre. Ami az év ezen időszakát illeti, két edzőtábor között vagyok, Portugáliából jöttem és oda is megyek vissza a jövő héten. A sebességen dolgozunk, ami azt jelenti, hogy hosszú órákat vagyunk a vízen. Nem túl izgalmas edzések ezek, de szükségesek, ha ki akarjuk javítani a hiányzó apróságokat.”

A történethez tartozik, hogy Érdi a tokiói játékokra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) támogatásával készülhet, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság előterjesztése alapján nyert el. Ez azt jelenti, hogy az olimpiáig havi 475 dollárt kap a sportoló, ezt beépítheti a felkészülése költségvetésébe. Rajta kívül ezt az ösztöndíjat eddig egyetlen magyar vitorlázó kapta meg: Berecz Zsombor.

Berecz a magyar vitorlázás történetében először szerzett aktív olimpiai osztályban (finn) világbajnoki címet, így az sem volt kérdés, hogy ott lesz az Év vitorlázója cím jelöltjei között. Neki akadt riválisa is, az idei Centomigliát megnyerő Rauschenberger Miklós, de amikor kihirdették a végeredményt, senki sem lepődött meg, hogy Berecz lett a befutó. Olimpikonunk korábbi sérülése után remek formában tért vissza, a világbajnoki címe pedig nem szorul magyarázatra.

„Rauschenberger Miki nemes ellenfél volt, ám végül engem választottak, s bár szerencsére nem az első alkalommal, ugyanúgy örülök neki, mint először – nyilatkozta Berecz. – Ezen az estén lehetőségünk nyílt arra is, hogy megköszönjük az évet a támogatóinknak. A világbajnokság után kaptam egy kis pihenőt, ám utána újra elkezdődött a munka, nemrég jöttem haza egy kéthetes athéni edzőtáborból és csütörtökön már ismét úton leszek. Jó formában vagyok, bár a versenyrutin kicsit hiányzik, hiszen az idén nem sokat versenyeztem a sérülésem miatt, ami miatt a világbajnokságra sem százszázalékos formában érkeztem. De kezd visszatérni a kondim, és a jövő évi fő versenyre, az előolimpiára készülök.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik