Vitorlázás: Bathó Eb-címet és ifjúsági olimpiai kvótát szerzett

2009.12.07. 22:51
Címkék
Az olaszországi Imperiaban zajló kvalifikációs versenyen Bathó Péter Európa-bajnoki címet szerzett a byte osztályban, és ezzel olimpiai kvótához juttatta Magyarországot a 2010-ben megrendezésre kerülő ifjúsági olimpiára.

Az augusztusi, szingapúri ifi olimpián egyetlen hajóosztályként a byte-ban mérik majd össze tudásukat a 15-16 évesek.

Imperiaban 25 ország 44 versenyzője között Magyarországot egyedüliként Bathó Péter (BYC) képviselte, aki a négy napos verseny során óriási küzdelemben győzött. Az első napon gyenge szélben egy futamot tudtak megrendezni, a második napon pedig Bathó már futamot is nyert.

Végül összesen 10 futam megrendezését tette lehetővé az időjárás, az utolsó napon azonban már esős, hideg idő nehezítette a versenyzők dolgát. Bathó ekkor nem volt jó formában, egy 13. és egy 19. helyet ért el, de aztán az utolsó futamban ötödikként végzett, és így megőrizte a vezető pozícióját. Az olimpiai kvóta mellett Bathó Péter Európa-bajnoki címet is szerzett.

Legfrissebb hírek

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 perce

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
13 perce

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
14 perce

„Számomra ez egy derbi volt” – hatalmas Milan-drukker az Inter ellen triplázó bruges-i

Bajnokok Ligája
22 perce

Ha van még kötelező győzelem, ez most az – hazai BL-meccs vár a Veszprémre

Kézilabda
41 perce

A Darálóval készült az októberi backyard világbajnokságra

Csupasport
47 perce

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
1 órája

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
1 órája