N. PÁL JÓZSEF 2020.01.15 23:22

Ünnepnap – N. Pál József publicisztikája

Kell-e a hatalmas előkészületet, fölkészültséget, rengeteg munkát követelő csilivili gála nekünk? Nos, nem ezt kérdezem. Hanem azt, kell-e az Év sportolója választás egyáltalán? Mert ha van – s '58 óta van! –, akkor adjuk meg a módját az egésznek, a kor várakozásának színvonalán, ez számomra nem vitás, így a reprezentatív helyszínt (a Nemzeti Színházat), a körítést s a hosszas ráhangolást sem tartom feleslegesnek – alapvetően biztosan nem! Javíthatatlanul elmaradott ízlésem némely jelenségtől idegenkedik persze. A vörös szőnyeges, vakuvillanásos, hollywoodis móditól különösen, ki hogy illeg-billeg a fal előtt, melyik hölgy kivel érkezett, melyiknek milyen a szettje vagy mije, sosem fog megérinteni (Kapás Boglárka például felőlem jöhetne melegítőben is), de tudomásul veszem: így jártunk, nincs mit tenni, ilyen a világ. A magyar sport Oscar-gálája, ahogy nevezik néha, ha már a verseny, a szavazás létezik, kell tehát, s örömmel várom minden évben.

Szóval szükség van-e az Év sportolója választásra egyáltalán? Nem akarok az „almát a körtével lehetetlen összehasonlítani” közhelyen lovagolni én is, de felvetném: érdemes-e óriásokat – az adott évben világ- vagy olimpiai aranyat nyerő sportolókat – megbántani azzal, hogy nem ők kerülnek az élre, sőt – sok a példa erre – még a legjobb háromba sem férnek be? Pars Krisztiánra, London bajnokára emlékszem hirtelen, akit az újságírók pontjai – a szintén bajnok Gyurta Dániel, Berki Krisztián és Szilágyi Áron mögött – a negyedik helyre hoztak ki, s úgy érezte, fölösleges volt megjelennie. Meg a hatszoros világbajnok párbajtőröző klasszis, Horváth Mariann esete villan be a kilencvenes évek elejéről, midőn az első helyről – Egerszegi Krisztina miatt – lemaradt, s a másodiknak járó díjat nem is vette át.

Szabad-e vállalni a hasonló alkalmak esélyét tehát, midőn nyilvánvaló, hogy nem(csak) az eredmény, hanem a rokon- vagy ellenszenv, egy-egy sportág (honi) ismertsége, népszerűsége, az adott versenyző brandje, reklámértéke (is) dönt a szavazáskor, s a voksok összesítése utáni helyezés valódi mérce nem lehet! Gondoljuk meg: nagyon sok sportújságíró szavaz (most – olvasom – 399 éppen), kinek-kinek más az ízlése, értékvilága, (sportág)preferenciája. Lehet (nem tudom!), még össze is beszélnek egyesek, ám hadd feltételezzem, érett emberként – s nem sugallt parancsra! – dönt ki-ki általában. Rangsort jelöl minden szavazó, a rangsor pontértéket jelent, amit összeadnak, s kijön az olyan, amilyen végeredmény.

Lehet, van, aki az adott év eredményeit veszi számba csupán, van, aki a hosszabb folyamat rabja inkább, mást a nyerés minősége, váratlanságának „felszabadító” ereje fog meg, megint mást egy „nagyot dobó” sportoló morális léhasága is taszíthat, így az eredményen vitázni nem nagyon érdemes. Egy népszerű vagy brandértékű sportág versenyzőjének biztosan nagyobb az esélye, mint a zseniális – mondjuk – hosszútáv-úszónak (földimnek, Mányoki Attilának például), vagy a szem előtt nem nagyon lévő bármely sportolónak. Risztov Éva történetét említeném. A 2012-es esztendő első helyére ő került a nőknél (jogosan!), no de ki számított az esztendő elején erre? Merthogy nyílt vízi úszás lesz az olimpián, a sportszakosok persze tudták, ám a kisagyban megbúvó tudás volt ez csupán, s mint lehetséges aranyesélyes versenyszámra senki sem gondolt magától – ez volt a tapasztalatom. Aztán jött a döbbenetes verseny, a váratlanság mámorító ereje, ami a lélekben mindent vitt akkor.

Mit lehet tenni hát? Játéknak, jó bulinak kell tekinteni az egészet, mondanám, ha nem tudnám, hogy a karrier-építés mindenhatóságára fölesküdött világ mást követel ma már. Mert egy Év sportolója győzelem hírnevet, szponzorokat, szóval pénzt hoz (vagy hozhat) a konyhára az elképzelések és a vizionált valóság szerint, s ha így van – önérzettel megtámogatva – a „megbüszkülés” vagy a sértődés alkalmát is elhozhatja a história minden évben.

Pedig bájosan indult az egész. A történetet – nem kutattam, de így gondolom – a forradalom leverése utáni depresszió hangulatjavító ellensúlyozásaként találták ki '58-ban, ahogy a Magyar Televízió gyors, 1957. május 1-jei elindítását is, s állítom, hogy az utóbbinak inspiráló hatása lehetett. Tudta a hatalom, mivel lehet az embert leültetni a fenekére! Körmöczy Zsuzsa – Roland Garrost nyert abban az évben –, Polyák Imre – világbajnok lett Budapesten – és az Eb-győztes vízilabdacsapat volt kategóriájában akkor a legjobb. A karácsony másnapi díjátadókra – igaz, tíz esztendővel későbbről – én is emlékszem már. Remek műsornak, amolyan ünnepi éteknek tetszett az egész nekem. A TeleSport gondozta – a szignálja a fülemben van, míg élek –, az apró stúdió volt a színpad, lejátszották az esztendő aktuális diadalait újra – ezt vártam a legjobban! –, s néhány mondat is jutott a sportolóknak. Emberarcú volt az egész, sértődés nem jut eszembe (lehet, volt, csak nem tudtunk róla!), ám arra határozottan emlékszem, hogy a legjobb labdarúgó kiemelését nem reklamálta senki. Aztán 1964-től a sportágak legjobbjait külön megválasztották minden évben (ezek száma idővel nőtt természetesen), köztük a futballét is, de e díj átadása a ceremónián nem szerepelt.

Azért írom ezt, mert az Év labdarúgója választás jól megszokott azóta, s vallom, muszáj lenne tisztába tenni végre e történeti folyamatban valamit. Mert ez a díj '64-től van csupán! Hiába terjesztem – szóban – mindenütt, nem jutok semmire vele! Lexikoncikkben, összefoglalóban, „keretesben” jelenik meg újra meg újra, hogy egy-egy régi klasszis ekkor és ekkor az esztendő legkiválóbbja volt. Nos, nem volt! Ezt a titulust Hoppe László a Labdarúgó-bajnokságaink 1901–1969 című könyv szerzője a kötet összeállításakor ötlötte ki „visszamenőlegesen”, lehet, mások véleményét is kikérve persze. Hoppe az első osztályú évadok (ha félidényes volt, ha őszi-tavaszi, ha tavaszi-őszi) szerinte legjobbjait nevezte meg az értékítélete szerint, s vigyázott, ne legyen senki kétszer a rangsor elején. Mindenki – Schlosser, Orth, Sárosi, Puskás vagy Albert is – csak egyszer került az élre, így egy-egy évben még 1901 hőse, Ray Ferenc, az atlétaként sokkal tovább – olimpiai bronzéremig – jutó Bodor Ödön, a Postás játékosa, vagy '48-ban a csepeli Marosvári Béla is „legjobbként” szerepelt. Így – például – a '66-ban meghalt Kispéter Mihály sosem tudta meg, hogy 1948–49-ben az Év játékosa ő lett volna.

Hosszabb a történet, mint ahogy a valóságban megesett tehát, de a futball pozíciója (mindennél több embert mozgat, s mindennél hevesebb érzelmeket gerjeszt) megkérdőjelezhetetlen, nem mérhető össze semmivel. Amilyen az általa kiváltott mámor, olyan nagy lesz a düh, az elkeseredés. Tágabb ismerősi körömben – nem futballszakosok! – többen berzenkedtek az öt évvel ezelőtti ötlet – az Év labdarúgója díjat is a gálán adják át – hallatán. Olimpiai és világbajnokok mellé emelni „ezeket”, akik Európa 24 és a világ 32 legjobbjai közé sem valók, vagy igen-igen szerencsés esetben csupán?

Mit lehet erre mondani? Aki „csak” sport-, de nem kiemelten futballmegszállott, nyilván méltánytalannak gondolja e pozitív diszkriminációt – a legjobb atlétának, úszónak stb. járó elismerést miért nem e gálán adják át ezek szerint? –, aki futballőrült, azt meg a sikertelenség lobbantja haragra éktelenül. Igazságot tenni – ami mindenkit megnyugtatna – aligha lehet.

Én – mert nem vagyok szenvedélyes drukker, így csalódni sem tudok óriásit – az ötletadók szándékát érteni vélem, a futballért való odaadásukat is egyben, ezért azt mondanám: legyen húzóerő – vagy motiváció, hogy e papagáj módra ismételt közhellyel éljek –, a megelőlegezett bizalom alkalma e gesztus! Ihlet és igény, hogy a sport e nagy eseményének ne csak részesei, de jelenlétüket eredménnyel – s ne a topbajnokságban való játék legyen ez – igazolók is legyenek ők nemsokára. Már március végén talán!

A magyar sportot – és ünnepét – pedig Isten éltesse mindörökké!

2020.01.23 23:27:26

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Dr. Bubó is mindig számíthatott Ursula nővérre.

2020.01.20 19:07:04

Egyéb egyéni MIHÁLYI ANDRÁS

PDC kontra BDO – tanulságos háttértörténet, nemcsak dartsőrülteknek.

2020.01.22 22:48:22

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Bármennyire is tetszhet úgy a NOB különféle sales- és marketingosztályait vezető nagyfőnökeinek, hogy az ötkarika mint brand kezd kimenni a divatból, a sportágak jelentős részének még mindig az ottlét, vagyis a programban szereplés vágya határozza meg a tudatot.

2020.01.21 11:09:56

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2020.01.20 21:32:51

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

Száztíz éve született Takács Károly, London és Helsinki olimpiai bajnoka.