nemzetisport.hu 2019.08.14 12:39 Frissítve: 2019.08.14 13:17

Ügyészség: Bor Barna akart hamis nyelvvizsgával diplomát szerezni – sajtóhír

Mint beszámoltunk róla, július közepén vádat emelt Magyarország Ügyészsége az egyik olimpikon ellen nyelvvizsga-bizonyítvány hamisítása miatt. A HVG kiderítette, hogy a szóban forgó sportoló Bor Barna cselgáncsozó.

Bor Barnát közokirat-hamisítással vádolják (Fotó: Dömötör Csaba, archív)

 

„A férfi többször próbálkozott nyelvvizsgát letenni, ez nem sikerült neki. 2017-ben elhatározta, hogy hamis nyelvvizsga-bizonyítványt csináltat. Az interneten felvette a kapcsolatot egy ismeretlen személlyel, majd az adatok megadása után Budapesten átvette a hamis tartalmú nyelvvizsga-bizonyítványt, mely szerint angol nyelvből sikeres középfokú vizsgával rendelkezik. Az elkövető 2019 áprilisában az egyetem tanulmányi osztályán leadta a bizonyítványt, ahol azonban annak ellenőrzése során megállapították, hogy az hamis” – olvasható az Ügyészség júliusi közleményében.

Bor Barna ellen közokirat-hamisítás miatt vádat emeltek, a HVG információi szerint szeptember elején várható döntés az ügyben. 

2020.01.16 23:22:32

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Meggyőződésünk, hogy egy kisgyerek, aki tanul és sportol, rendes ember lesz.

2020.01.16 16:26:21

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER (összefoglaló), HATÁR DÁVID, HUBER TAMÁS, FÜZESI BÁLINT (percről percre)

A csapatoknál az FTC vízilabdázói nyertek • Mezey György és Wichmann Tamás életműdíjat kapott • Itthon is Zsóry Dánielé az év legszebb gólja.

2020.01.15 16:58:38

Egyéb egyéni KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Kiss Tamás „Vizicsacsi” fellángoló vitákról, lemondásokról, fizetésekről és a visszavonulásról.

2020.01.15 21:13:37

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A magyar sport Oscar-gálája, ahogy nevezik néha, ha már a verseny, a szavazás létezik, kell tehát, s örömmel várom minden évben.