Triatlon: csaknem ötszázan indulnak a Vasi Vasemberen

MTI MTIMTI MTI
2019.07.09. 15:12
Csaknem ötszáz résztvevővel rajtol szombaton a szombathelyi XXXV. Vasi Vasember triatlonverseny – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Jerse András versenyigazgató elmondta: az idei futam nem része az országos bajnokságnak (ob), mert a kerékpáros távot nem forgalomtól elzárt útvonalon teljesítik a résztvevők; ez azonban az ob versenykiírásában követelményként szerepel.

Jelezte, hogy a Szombathelyet Bucsuval összekötő 89-es számú főúton szerették volna rendezni a kerékpárversenyt, de a közútkezelő ehhez nem járult hozzá. Reményeik szerint jövőre sikerül teljesíteni a követelményeket, és a nagy hagyományokkal bíró pénzdíjas verseny ismét a bajnokság része lehet.

A rajthoz állók között az idén a megszokottnál kevesebb a profi versenyző, akik az olimpiai távot – amely 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll – teljesítik. Az úszást idén is a Csónakázó-tóban rendezik, a kerékpáros táv Toronyt, Felsőcsatárt és Nárait is érinti, a futásra pedig visszatérnek a versenyzők a tóhoz.

Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az önkormányzat évtizedek óta jelentős támogatást nyújt a verseny lebonyolításához, ennek köszönhetően nemcsak szép környezet, de egyre jobb feltételek várják a résztvevőket.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester azt emelte ki, hogy a város sajátjának érzi és büszke a Vasi Vasemberre, amely a legrégebbi magyarországi triatlonverseny.

Legfrissebb hírek

Triatlon vb-sorozat: három magyar az első húsz között a férfiaknál Szardínián

Egyéb egyéni
2026.05.30. 17:07

Triatlon vb-sorozat: Kropkó Márta tizedik lett Szardínián

Egyéb egyéni
2026.05.30. 13:48

Triatlon meghívásos szupersprint ob: Lehmann Csongor és Szalai Fanni győzött

Atlétika
2026.05.24. 11:47

A Pécs és a Budaörs nyerte meg a triatlon-klubcsapatok ob-jét

Egyéb egyéni
2026.05.16. 19:15

Mocsári Bence nyerte a paratriatlonos vb-futamot Jokohamában

Egyéb egyéni
2026.05.16. 10:18

Mintegy húsz versennyel számol idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
2026.04.30. 10:58

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
2026.04.28. 21:08

Triatlon: Lehmann Csongor negyedik a szamarkandi idénynyitón

Egyéb egyéni
2026.04.25. 15:30
Ezek is érdekelhetik