Triatlon: az olimpia szempontjából biztató helyezés

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.16. 08:29
null
Bicsák Bence hetedik lett a tokiói tesztversenyen (Fotó: Földi Imre, archív)
A hetedik helyen zárt Bicsák Bence az olimpiai tesztversenyen Tokióban. A pécsiek versenyzője szerint igazi erőpálya a tokiói.

 

 

 

Orkán erejű a szél” – írta Tóth Szilárd Bicsák Bence edzője tokiói idő szerint hajnali 5.30-kor. A tréner futni ment, versenyzője már a szokásos reggelijét fogyasztotta, igaz, a megszokottnál jóval korábban, hiszen a tokiói olimpiai tesztverseny szervezői az elmúlt napok extrém melege miatt 7.30-ra hozták előre a rajt időpontját.

A tesztverseny férfi mezőnye szerencsés volt, hiszen a Japánt érintő Krosza trópusi vihar miatt némileg lehűlt a levegő, ugyanakkor a rendkívül erős szél megnehezítette a versenyzők helyzetét.

Bicsák Bence és Tóth Tamás számára nem is kezdődött jól a verseny, mindkét versenyzőnk a 45. hely környékén ért partot az úszást után, nem úgy a nemzetközi mezőny egyik legjobbja, Dévay Márk, aki a második helyen érkezve depózhatott. A kerékpározásra egy 35 főből álló boly alakult ki, benne volt Bicsák Bence és Dévay Márk is (Tóth Tamás rosszullét miatt a kerékpározás elején szállt ki a versenyből), és a pécsiek olimpiai reménységének még „belefért” az is, hogy essen egyet a kerékpározás során. A futásban Bicsák jól tartotta magát, a 10 kilométer végén 50 másodperc hátrányban elmaradva a győztes kanadai Tyler Mislawchuktól a hetedik helyen érkezett a célba. Dévay a 28. lett.

„A magaslati edzőtábor hatása nem jött ki, nagyon küzdelmes volt ez a verseny, és ezt a hetedik helyet annak köszönhetem, hogy nem adtam fel. Ebben a szélben nehéz volt versenyezni, ám nem is igazán ezzel volt a bajom, hanem a pályával, igazi erőpálya a tokiói. Kemény feladat” – mondta Bicsák Bence a versenyt követően.

A nemzetközi mezőny két hét múlva Lausanne-ban folytatja, augusztus végén Svájcban rendezik meg a világbajnoki nagydöntőt.

OLIMPIAI TESZTVERSENY, TOKIÓ

Férfiak: 1. Tyler Mislawchuk (kanadai) 1:49:51, 2. Stones (kanadai) 1:49:55, 3. Wilde (új-zélandi) 1:50:03, …7. Bicsák Bence (magyar) 1:50:41, …28. Dévay Márk (magyar) 1:53:27, Tóth Tamás feladta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik