Torna Eb: a vezetőedző szerint Berki remek formában van

2011.04.06. 09:57
Címkék
Kovács István vezetőedző szerint kifejezetten jó formában várja a csütörtöki selejtezőt a lólengésben világbajnok Berki Krisztián a Berlinben zajló tornász Európa-bajnokságon.

„Nagyon jól sikerült a fiúk keddi pódiumedzése, elégedett vagyok – idézte a hazai szövetség (MATSZ) közleménye a szakembert. – Berki és a többiek is jól szerepeltek, Hídvégi Vid lovon volt a legjobb, a többi szeren talán kicsit fáradtabb volt, de a selejtező szempontjából ez már nem jelent gondot. Tálas Bence mind a hat szeren megcsinálta, amit tud."

A négyszeres Eb-győztes Berki a gyakorlás után azt mondta, jól érzi magát és elégedett a tréningen mutatott teljesítményével:

„Jó gyakorlatot tudtam bemutatni, a lóval is minden rendben volt, ugyanolyan, mint az otthoni, sőt a melegítőtermekben is teljesen egyformák a szerek, ez pedig ritkán fordul elő. A csarnokhoz közel lakunk, nincs okom panaszra. Szerdán délelőtt vár még egy edzés rám, délután pedig a lányok selejtezőjét nézem meg."

A Böczögő Dorina, Sheppard Austin, Csillag Tünde összeállítású női válogatott kisebb hibákkal dolgozott a hétfői tréningen, de keddre már javult a teljesítményük.

„Sajnos kisebb sérülésekkel küszködünk, de ez nem akadályozza a versenyzőket – mondta Draskóczi Imre, női vezetőedző. – A vágyunk továbbra is az, hogy Böczögő bejusson az egyéni összetett fináléba, Csillag talajon, Sheppard pedig ugrásban juthat döntőbe."

Berki várhatóan csak lólengésben indul, Hídvégi sérülés miatt a hat számból kettőt, a talajt és az ugrást kihagyja, Tálas viszont mind a hat szeren érdekelt lesz. A nőknél az olimpikon Böczögő, valamint Csillag egyformán négy szeren versenyez, Sheppard ugrásban, talajon és gerendán indul. Az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 tornász kerülhet be, országonként maximum két fő.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
20 perce

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
29 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
52 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
55 perce

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
56 perce

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája