Tokió 2020: újabb halasztás nem lesz, a következő lépés a törlés!

MTI MTIMTI MTI
2020.05.21. 09:45
null
Thomas Bach szerint újabb halasztás nem lehet (Fotó: AFP)
Thomas Bach szerint ha a koronavírus-járvány miatt jövőre sem lehet megrendezni a tokiói nyári játékokat, akkor később már nem is fogják.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg abban, hogy a játékokat egy évvel el kell halasztani. A kormányfő utóbb azt közölte, hogy csak abban az esetben lehet megrendezni az olimpiát és az azt követő paralimpiát, ha a járványt megfékezték, Bach pedig úgy reagált erre, hogy megérti a japán fél álláspontját.

„Teljesen őszintén, meg tudom ezt érteni, mert nem lehet három- vagy ötezer embert örökké alkalmazni a szervezőbizottságban – mondta Bach a BBC-nek. – Nem lehet minden évben az összes nagy sportszövetség nemzetközi versenynaptárát megváltoztatni. Nem lehet a sportolókat bizonytalanságban tartani” – tette hozzá.

Az elnök ugyanakkor jelezte, a NOB eltökélt abban, hogy megtartják jövőre a játékokat, még azzal együtt is, hogy készülni kell különböző forgatókönyvekre, például versenyzők karanténjára.

„Hogy mit jelenthet ez egy olimpiai falura nézve? Most tekintjük át a különböző forgatókönyveket, ezért mondom, hogy ez óriási feladat, mivel olyan sok eshetőség van, amelyet nem könnyű előre látni. Ha majd világos képünk lesz arról, hogyan fog kinézni a világ 2021. július 23-án, akkor meghozzuk a megfelelő döntéseket" – hangsúlyozta.

Az elhalasztott tokiói olimpia megnyitóját 2021. július 23-ra tervezik, a versenyek augusztus 8-án érnek véget.

Legfrissebb hírek

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Kínai blama után az amerikaiaké az ugrás csapatversenyének aranya

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 12:42
Ezek is érdekelhetik