Tokió 2020: több döntőt helyi idő szerint délelőtt rendeznek

Vágólapra másolva!
2019.04.16. 11:31
Jó néhány szám – úszásban mindegyik, néhány atlétikai verseny, illetve a kosárlabda és a strandröplabda – döntői helyi idő szerint délelőtt lesznek, vagy délelőtt kezdődnek a jövő nyári tokiói olimpián.

A szervezőbizottság az olimpia alatt várható nagy meleggel, valamint az amerikai televíziós közvetítésekkel indokolta a döntést.

Sok szempontot figyelembe kellett vennünk a menetrend kialakításakor: egyeztettünk a nemzetközi szövetségekkel, figyeltünk a nemek szerinti egyenlőségre, illetve arra is, melyik sportág mennyire népszerű Japánban és világszerte” – áll a kommünikében.

A szervezők hozzátették: bár sok eseményt a közvetítési jogokért rengeteg pénzt fizető amerikai tévétársaságok számára főműsoridőben rendeznek, bíznak abban, hogy a délelőtti időpontok ellenére a helyszínen is telt ház előtt zajlanak majd a versenyek.

A változtatás a kosár- és strandröplabda fináléi mellett az úszóversenyeket, valamint kilenc atlétikai számot (férfi és női súlylökés, férfi és női távolugrás, férfi és női 400 m gát, férfi 110 m gát, női 100 m gát, férfi hármasugrás) érint a már korábban bejelentett gyalogláson és maratonfutáson kívül.

A jegyárusítás első köre jövő hónapban kezdődik.

A tokiói nyári olimpiát 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezik: a japán fővárosban 33 sportág 339 versenyét bonyolítják le. Az első olimpiai bajnokot a nők 10 méteres légpuskás számában hirdetik majd ki július 25-én.

A legtöbb aranyérem, szám szerint 30, augusztus 8-án talál majd gazdára.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik