Tokió 2020: megszakítják a láng fukusimai kiállítását

2020.04.07. 14:41
Megszakítják az olimpiai láng fukusimai kiállítását, miután kedden hét prefektúrában rendkívüli állapotot hirdetett ki Abe Sinzo japán miniszterelnök, hogy megfékezze az új koronavírus terjedését.

A járvány miatt jövő évre halasztott tokiói játékok szervezőbizottsága úgy tervezte, hogy az érdeklődők április végéig megtekinthetik az ötkarikás esemény egyik jelképét, amelyet a fukusimai labdarúgóbázison állítottak ki egy héttel ezelőtt. Eddig a 2011-es nukleáris katasztrófa idején egészségügyi központként működő létesítménybe korlátozottan engedték be a látogatókat délelőtt 9 és délután 4 óra között, és mindenkinek kötelező volt a maszk, valamint a kesztyű viselete. A lángról lehetett fotókat is készíteni.

A keddi bejelentés után azonban a szervezők közölték: törlik a kiállítást és mindenkit arra ösztönöznek, hogy maradjon otthon.

A láng március 12-én lobbant fel az ókori játékok helyszínén, Olümpiában, a japánok március 19-én vették át a fáklyát, amely másnap érkezett meg Japánba. A játékok halasztásáról szóló március 24-i döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltófutást törlik, de az olimpia jelképe marad Japánban a remény szimbólumaként. Később Fukusimából átszállítják a fővárosba, ahol a városközpontban egy biztonsági lámpásban lesz, olyan helyen, ahol nem vonz nagy tömegeket.

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44
Ezek is érdekelhetik