Tokió 2020: érvényesek az eddig megszerzett kvóták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 14:30
Minden eddig megszerzett kvóta érvényes, így birtokosaik részt vehetnek a tokiói olimpián, amelyet a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztottak – jelentette be pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB)
A NOB azt is közölte, hogy minden sportág az eredetileg megállapítottnak megfelelő számú indulót vonultathat majd fel a 2021-ben sorra kerülő játékokon, melyre eddig a kvóták 57 százaléka kelt el.A tokiói olimpián mintegy 11 ezer sportoló vesz részt. Az aktuális helyzet szerint a magyar küldöttséget 81 fő, valamint három tartalék alkotja, így 84 magyar sportoló már biztosan utazhat a japán fővárosba jövőre. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizált a játékokra, amelyen 144-179 fős csapattal számol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik