Tokió 2020: asztaliteniszben is bemutatkozik a challenge

2020.01.14. 17:51
A nyári, tokiói olimpián a teniszezőkhöz hasonlóan az asztaliteniszezők is kérhetnek úgynevezett challenge-et, ha nem értenek egyet egy-egy bírói ítélettel.

A sportág nemzetközi szövetsége (ITTF) kedden jelentette be, hogy a labdakövető és a lassított visszajátszás kombinálásával idén új rendszert mutat be az ötkarikás játékokon és más nagy versenyeken.

„Úgy éreztük, fontos bevetnünk egy új technológiát, amely biztosítja a sportolók számára a sportszerű versenyt, és bátorítja őket, hogy ha úgy adódik, megkérdőjelezzék a mérkőzésvezető döntését” – mondta Steve Dainton, az ITTF ügyvezetője.

A játékosok a TTR (Table Tennis Review – Asztalitenisz felülvizsgálat) névre keresztelt rendszert akkor kérhetik, ha ellenőrizni akarják, hogy a labda valóban hozzáért a hálóhoz vagy az asztal éléhez (csusza), továbbá az ellenfél testéhez, illetve hogy a szerva szabályos volt-e.

Az ITTF azon lesz, hogy minél rövidebb idő teljen el a játékos kérése és a végső döntés megszületése között.

 

Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
27 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
16 órája

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
2026.10.12. 17:45

Asztalitenisz, egyéni Eb: egy vegyes párosunk már főtáblás

Egyéb egyéni
2026.10.11. 20:35