Tokió 2020: A legjobb döntés született – Schmitt Pál

2020.03.24. 15:20
null
Schmitt Pált sem lepte meg a döntés (Fotó: Török Attila, archív)
Ahogy arról beszámoltunk, kedden délután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach és Japán miniszterelnöke, Thomas Bach közös közleményben jelentette be, hogy elhalasztják az idén nyárra tervezett tokiói ötkarikás játékokat. A döntést a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, a NOB 1995–99 közötti alelnöke, Schmitt Pál megnyugvással üdvözölte.

„Várható volt. Örülök, hogy nemcsak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntött, hanem mindezt egyetértésben tették meg a japán miniszterelnökkel. A megbeszélésen jelen volt a WHO képviselője, ott volt, a NOB koordinációs bizottságának vezetője is, és együtt határoztak úgy, hogy idén biztonsággal nem lehet megrendezni a játékokat. Véleményem szerint jó döntés született, teljesen új fejezetet kell nyitni. Nyilván ez azzal is jár, hogy új felkészülési programot kell készíteni a sportolóknak, az eddigi kvóták valószínűleg megmaradnak, a meghosszabbított kvalifikációs időszakot pedig minden szövetség a saját versenyrendszerére adoptálja majd.

Tokióra ez a halasztás igen súlyos terheket ró. Kezdjük azzal, hogy a 15 ezer befogadóképességű olimpiai falu lakásai már mind el lettek adva, augusztus 15-től megkezdhették volna a beköltözést a lakók, ezeknek a lakásoknak a fenntartási költsége óriási áldozattal jár majd. A jegyeladást, a szállásfoglalásokat újra kell szervezni, ez sok veszteséggel jár. De ahogy mi, magyarok mondjuk: menteni kellett a menthetőt, és a legjobb döntés született” – fogalmazott a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Schmitt Pál a Nemzeti Sportnak.

További részletek a bejelentésről itt!

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
19 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
19 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18