Teqball: csaknem húsz ország játékosai Budapesten a vk-n

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 19:33
Címkék
A hétvégén Budapesten, az Elek Gyula Arénában rendezték meg a teqball, vagyis az asztalon játszott futball első világkupáját.

Huszár Viktor, az egyik feltaláló az esemény szombati nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta: a teqball hatalmasat fejlődött az elmúlt két évben.

„Közel húsz országból jöttek játékosok, jó látni, hogy ilyen gyorsan tud növekedni a sportág" – fogalmazott Huszár, aki hozzátette: az elmúlt időszakban 55 világsztár labdarúgóval kerültek kapcsolatba a teqball nemzetközi népszerűsítése során.

Közülük eljött Budapestre Willam Gallas, a franciák világbajnoki ezüstérmese, aki hamar megszerette az új játékot, amely szerinte nagyon hasznos a gyorsaság, a technika és a játékosok közötti kommunikáció szempontjából. Az olimpiai bajnok Nwankwo Kanu, a nigériai válogatott, illetve az Ajax és az Arsenal korábbi csatára egyetértett vele, s hozzátette: a teqball a koordinációt és a csapatjátékot is fejleszti, vagyis összességében mindent, ami a labdarúgás alapjainak tekinthető.

Jorgosz Jerolimposz főtitkár arról beszélt, hogy a Nemzetközi Teqballszövetségnek (FITEQ) több mint 50 sportághoz hasonlóan a svájci Lausanne-ban van a székhelye, de az operatív központ a magyar fővárosban működik.

A budapesti vk szombat esti döntője előtt Szabó Tünde sportállamtitkár méltatta a teqballt és feltalálóit.

„Két magyar fiatalember mert nagyot álmodni, és egy új sportágat fejlesztett ki” – mondta. Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy öt év munkájának gyümölcseként idén márciusban már meg is alakult a Nemzetközi Teqballszövetség.

„Ezt tekinthetjük az első hivatalos lépésnek afelé, hogy a teqball utat nyisson a világbajnokságok, Grand Prix-k és akár az olimpia felé is” – fogalmazott az államtitkár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik