Szoboszlai Dominik nem ünnepelt; Fodor Csengének hiányzott a mozgás

2020.05.30. 23:20
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Szoboszlai Dominik, a Salzburg 19 esztendős középpályása góllal és gólpasszal vette ki a részét csapata 5–0-s győzelméből a másodosztályú Austria Lustenau elleni Osztrák Kupa-döntőben. A válogatott futballista lapunknak elmondta, szombat hajnalban nagyjából fél öt körül került ágyba. Ám nem azért, mert hatalmas ünneplést csaptak, az egészségügyi előírások miatt most legfeljebb az ölelések és a közös ugrálások fértek bele. A góljáról azt mondta, abból a szögből az egyetlen lehetőség az volt, hogy erőből meglövi a labdát.
Szoboszlai Dominik,
a Salzburg 19 esztendős középpályása góllal és gólpasszal vette ki a részét csapata 5–0-s győzelméből a másodosztályú Austria Lustenau elleni Osztrák Kupa-döntőben. A válogatott futballista lapunknak elmondta, szombat hajnalban nagyjából fél öt körül került ágyba. Ám nem azért, mert hatalmas ünneplést csaptak, az egészségügyi előírások miatt most legfeljebb az ölelések és a közös ugrálások fértek bele. A góljáról azt mondta, abból a szögből az egyetlen lehetőség az volt, hogy erőből meglövi a labdát.

A világjárvány miatti kényszerpihenő során tovább csiszolta főzőtudományát Fodor Csenge, a Győr női kézilabdacsapatának balszélsője. A szünetet annak ellenére nem viselte jól, hogy barátja, a Dunaszerdahely labdarúgócsapatában játszó Vida Máté is versenysportoló: mindkettőjüknek hiányzott a mozgás, a csapat, a játék hangulata. Sokat javított ugyanakkor a junior-világbajnok kedélyén, hogy szerepel a neve a 2019–2020-as Bajnokok Ligája-idény legjobb fiatal játékosa kategória jelöltjei között.

Újvidéken, a szülei családi házában vészelte át a koronavírus-járványt Maja Skorics. A 30 éves kosárlabdázó azonban nem Diósgyőrbe tér vissza a felkészülés kezdetén, hanem Szekszárdra utazik majd, hiszen átigazolt az Atomerőmű együtteséhez. Lapunknak azt mondta, jó ajánlatot kapott, és mivel tudta, hogy sok klubnak lesz anyagi problémája, hamar megegyezett a vezetőkkel. Hét idényt játszott már Magyarországon, hármat Cegléden, négyet Miskolcon. Hogy legújabb állomáshelyén mi az egyik bakancslistás kívánsága, kiderül interjúnkból.

Legfrissebb hírek

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
16 órája

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50

Csank János: 80; Golovin: A két évvel ezelőtti Eb-bronz a példa

E-újság
2026.10.26. 23:40

Jön a 70. Aranylabda-díjátadó; Nem vidám a helyzet az NB II-ben botladozó Videotonnál

E-újság
2026.10.25. 23:50

Gólpárbajt hozhat az idény első el Clásicója; A 75 éves Mucha Józsefnél szívből jön: mindörökké Fradi!

E-újság
2026.10.25. 00:02