Sznúker-vb: hihetetlen – az amatőr játékos búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 13:48
null
Ronnie O'Sullivan óriási meglepetésre búcsúzott már a világbajnokság első körében (Fotó: AFP, archív)
Óriási meglepetéssel kezdődött a 2019-es sznúker-világbajnokság: az első fordulóban máris búcsúzott a végső győzelemre is esélyesnek tartott Ronnie O'Sullivan, ráadásul az amatőr James Cahill győzte le 10:8-ra.

 

A világbajnokság történetének első amatőr játékosa nem kezdett megilletődötten, az első frémet rögtön megnyerte az ötszörös vb-győztes ellen – ráadásul az utolsó feketével. O'Sullivan aztán magához ragadta a kezdeményezést, 2:1-re, 3:2-re és 4:3-ra is vezetett. Mindkét sznúkeres sokat hibázott, de ebből Cahill jött ki jobban, az első szakasz utolsó két frémjét megnyerve 5:4-es előnnyel zárt. A BBC elemzése szerint a szezon legrosszabb etapját produkálta Ronnie, míg selejtezős ellenfele nagy önbizalommal és bátran játszott.

A hétfő délelőtti szakaszban folytatta váratlan jó szereplését Cahill: 8:5-re meglépett (persze kellett ehhez az is, hogy a világelső O'Sullivan számára egyszerű lökéseket elhibázzon), ekkor már sejteni lehetett, hogy nagy meglepetés van készülőben. Az ötszörös világbajnok erre még reagálni tudott, többek között egy 104-es és egy 89-es bréket is lökve egyenlített.

8:8 után viszont ismét az amatőr sznúkeres – akinek jelenleg világranglista-helyezése sincs – pillanatai következtek, megnyerte a 17. és a 18. frémet is (előbbiben úgy tűnt, hogy Ronnie behúzza, de egy szimplának tetsző rózsát elrontott, amit ellenfele büntetett), így 10:8-ra legyőzte Ronnie O'Sullivant, ami a világbajnokság legnagyobb meglepetése – de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a sportág történetének egyik legváratlanabb győzelme is egyben.

AZ UTOLSÓ FRÉM



„Nehezek a végtagjaim, kiszáradtam, nincs energiám, küzdök, hogy ébren tudjak maradni. Borzalmasan érzem magam – mondta a mérkőzés után álmatlanságával kapcsolatban Ronnie O'Sullivan.Úgy kell idejönnöd, hogy jól érzed magad. Mentálisan készen álltam, jó szezon van mögöttem, megpróbáltam folytatni. De James remekül játszott, minden tiszteletem az övé.”

James Cahill – aki 2017-ben elveszítette profi státuszát, de a következő idénytől ismét megkapja azt – ellenfele a második fordulóban Stephen Maguire lesz.

A sorozatban 25. világbajnokságán szereplő John Higgins sikerrel vette az első kanyart, 10:7-re legyőzte Mark Davist.

SZNÚKER-VB 2019, SHEFFIELD
1. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)

Mark Williams (walesi, 1.)–Martin Gould (angol) 10:7
David Gilbert (angol, 16.)–Joe Perry (angol)
Barry Hawkins (angol, 9.)–Li Hang (kínai)
Kyren Wilson (angol, 8.)–Scott Donaldson (skót)
John Higgins (skót, 5.)–Mark Davis (angol) 10:7
Stuart Bingham (angol, 12.)–Graeme Dott (skót)
Shaun Murphy (angol, 13.)–Luo Hung-hao (kínai) 10:0
Neil Robertson (ausztrál, 4.)–Michael Georgiu (ciprusi) 10:1
Mark Selby (angol, 3.)–Csao Hszin-tung (kínai) 10:7
Luca Brecel (belga, 14.)–Gary Wilson (angol) 9:10
Jack Lisowski (angol, 11.)–Ali Carter (angol)
Mark Allen (északír, 6.)–Csou Jue-lung (kínai)
Judd Trump (angol, 7.)–Thepchaiya Un-Nooh (thaiföldi)
Ting Csün-huj (kínai, 10.)–Anthony McGill (skót) 10:7
Stephen Maguire (skót, 15.)–Tien Peng-fej (kínai) 10:9
James Cahill (angol)–Ronnie O'Sullivan (angol, 2.) 10:8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik