Súlyemelő ob: a főtitkár akár érmes is lehet a hétvégén

MTI MTIMTI MTI
2012.10.04. 13:50
Címkék
Csaknem százfős mezőny nevezett a súlyemelők idei országos bajnokságára, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg a BKV Előre SC Sport utcai termében.

Az indulók között ott van a férfi élmezőny valamennyi jeles alakja, így a londoni olimpia egyetlen magyar sportági képviselője, a plusz 105 kilósok között versenyző, Universiade-győztes Nagy Péter, továbbá Baranyai János (85 kg) és Gyurkovics Ferenc (105) is.

A nőknél szintén dobogóra lépnek a legjobbak, köztük az Eb-bronzérmes Nagy Nikoletta, aztán Magát Krisztina (plusz 75 kg) és Bazsó Bianka (69 kg), a legfelső kategória külön érdekességét pedig az adja, hogy indul a masters-világbajnoki címét nemrég megőrző, 1966-os születésű Takács Mária is. A korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnoki érmes versenyző – aki jelenleg főállásban a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára – akár érmet is nyerhet az ob-n, ha összetettben 175 kilogrammos korosztályos világcsúcsa közelében teljesít. További kuriózum, hogy a plusz 75 kilósoknál áll rajthoz a teljes mezőny egyik legifjabb szereplője is a mindössze 15 esztendős Tóth Veronika személyében.

A férfiaknál a nyolc súlycsoport közül hatban lesz ott a címvédő is, a hét női kategóriát tekintve pedig csupán egynek a küzdelmeiből fog hiányozni a tavalyi győztes. A versenyek mindkét nap 11 órától zajlanak.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
17 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
32 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
49 perce

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
58 perce

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik