Strandbirkózó ob: megemelt olimpiai pontok, százezer forint a győzteseknek

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 19:03
null
Németh Zsanett ezüstérmes lett a Strandvilágjátékokon
Címkék
Mint ismert, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) immár kiemelt szakágként foglalkozik a strandbirkózással. Ennek érdekében az újratervezett versenynaptárba ütemezte az úgynevezett Beach Wrestling Series-t romániai és görögországi állomással, a 2022-es és a 2026-os ifjúsági olimpián pedig már biztosan ott lesz a női és a férfi strandbirkózás is, s az a cél, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon is helyet kapjon bemutató sportágként – derült ki a magyar szövetség (MBSZ) hírleveléből.

 

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója 2019-ben a magyar csapat vezetőjeként vett részt Dohában az első Strandvilágjátékokon, ahol a strandbirkózás is a programba került, így testközelben szemlélhette a küzdelmeket (amelyek végén a magyarok közül Németh Zsanett ezüstérmes lett).

„A dohai esemény egyik legkellemesebb színfoltja a strandbirkózás volt. Látványos, könnyen érthető, jól követhető, nézőbarát szakága a birkózásnak. Szerette a közönség, a lelátón jó hangulat uralkodott” – mondta érdeklődésünkre Fábián László a tapasztalatairól. A jövőről pedig így vélekedett: „Jó gondolatnak tartom, hogy a nyári olimpia programjába is bekerüljön, kiváló kiegészítője lehet a birkózásnak. Úgy vélem azonban, hogy a tradicionális birkózás rangját meg kell tartani, hiszen már az ókori játékokon is népszerű volt, majd az újkori olimpiáknak is az egyik meghatározó, hagyományos, mindig jelenlévő sportága, amelyben ráadásul a magyaroknak is jelentős sikereik vannak. Továbbá sportszakmai kérdést vethet fel, kik is indulnának a strandbirkózó-versenyen. A kötött- és szabadfogásúakról nem gondolnám, és abban sem lennék biztos, hogy lenne-e elég sportoló, aki a hagyományos szakág mellett a strandbirkózást választaná. Valószínűnek tartanám, hogy a sportágban specializálódás lenne az olimpiai részvétel tekintetében, és biztos lennének olyanok, akik csak erre az új szakágra koncentrálnának az ötkarikás játékokon” – vélekedett az öttusázó olimpiai bajnok sportvezető.

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) is mindent megtesz a szakág erősítésének érdekében, ezért az idén három helyszínből álló országos bajnoki sorozatot szervezett: július 18-án az Esztergom-Kertvárosban, az Öböl Music Beachen, augusztus elsején Balatonfüreden, a Füred Kemping és Üdülőfaluban, augusztus 15-én pedig a budakalászi Lupa Beachen csaphatnak össze egymással a felnőtt, az U18-as és U14-es strandbirkózók. Előbbi két kategóriában ráadásul megemelt szintű olimpiai pontok is járnak a legjobbaknak – erről is döntött az MBSZ szakmai bizottsága. A következőképpen alakulnak a helyezésekért járó olimpiai pontok: Felnőtt: 1. hely 14 pont, 2. hely 10 pont, 3. hely 8 pont, 4. hely 6 pont, 5. hely 4 pont, 6. hely 2 pont. U18-asok: 1. hely 7 pont, 2. hely 5 pont, 3. hely 4 pont, 4. hely 3 pont, 5. hely 2 pont, 6. hely 1 pont. A strandbirkózó-vb helyezettjeinek járó olimpiai pontok: 1. hely 60 pont, 2. hely 50 pont, 3. hely 40 pont, 4. hely 30 pont, 5. hely 20 pont, 6. hely 10 pont.

A döntés miértjét az MBSZ szakmai igazgatója, Bácsi Péter magyarázta meg:

„A KSF-támogatás olimpiai pontokért is jár az egyesületeknek, szerettük volna, hogy a strandbirkózásért kapható pontok a korábbiaknál magasabbak legyenek – ezzel is törekedve a sportág értékének növelésére. A következő ifjúsági olimpián már ott van a programban, a terv pedig az, hogy bemutató sportágként jelen legyen 2024-ben, Párizsban. Emiatt fejlődni szeretnénk ebben a szakágban, persze ehhez az kell, hogy a klubokat és a versenyzőket egyaránt motiváljuk; nyilván ez támogatás formájában is megmutatkozhat.”

S ha már támogatás, a felnőtt és az U18-as korosztályban a sorozat harmadik, utolsó állomásán összesítik az eredményeket, így alakulnak ki a bajnoki helyezések, s előbbi kategóriában a dobogósok pénzdíjazásban is részesülnek az MBSZ jóvoltából: az aranyérmes 100 ezer, az ezüstérmes 60 ezer, a bronzérmes 40 ezer forintot kap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik