Sportpolitika: magasabb életjáradék járhat az olimpiai érmeseknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.23. 14:47
Egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint az olimpiai aranyérmek számától függően magasabb lenne a magyar sportolók életjáradéka.

A néhány napja benyújtott javaslat szerint az egykori, valamint a jelenlegi klasszisok minden aranyérem után ugyanakkora összeget kapnak életjáradékként.

Korábbi cikkünk a „sportolói nyugdíjról” ide kattintva érhető el!

Mint azt a Blikk írja, a korábbiakkal ellentétben – amikor az első aranyat követően a többiért már jóval kevesebb pénz járt – ez azt jelenti, hogy például egy háromszoros olimpiai győztes pontosan háromszor akkora összeget kap, mint egy egyszeres aranyérmes.

„Amennyiben több aranyérmet szerzett a sportoló, valamennyi után a külön-külön számított, majd összeadott teljes összegre, míg ezüst-, illetve bronzérem esetén azoknak 60 százalékára, illetve 40 százalékára lesz jogosult” – olvasható a javaslatban.

Az aranyérmekért egyenként 324 300 forintos járadékot lehet felvenni, az ezüstért 194 600 forint, a bronzéremért pedig 129 730 forint jár a magyar államtól.

A portál Keleti Ágnest, a Nemzet Sportolóját említi meg példaként, aki pályafutása során ötször végzett az élen az ötkarikás játékokon, emellett háromszor szerzett ezüst-, kétszer pedig bronzérmet – a 97 esztendős tornász a javaslat elfogadása után havi bruttó mintegy 2.2 millió forintot kapna, míg Egerszegi Krisztina egykori klasszis úszónk öt olimpiai aranyáért, egy ezüst- és egy bronzmedáliájáért havi bruttó mintegy 1.9 millió forintban részesülne.

Bánki Erik képviselő, aki benyújtotta az új törvényjavaslatot, a Blikknek elárulta, nem új ötletről van szó.

„Szerettük volna igazságosabbá tenni a támogatási rendszert. Minden aranyérem ugyanannyit ér, hatalmas teljesítmény van mögötte, amit persze az ezüst-, illetve a bronzérmekről is el lehet mondani. Az ország gazdasági helyzete most lehetőséget biztosít arra, hogy nagyobb járadékot kapjanak az olimpiai érmesek. Magyarország a tíz legsikeresebb nemzet közé tartozik az ötkarikás játékokon, a népességre vonatkoztatva pedig a világelsők között van. Sok olimpikonnal beszéltem a járadék módosításával kapcsolatban, mindannyian támogatták az ötletet.”

Amennyiben decemberben elfogadják a javaslatot, az új törvény jövő év január elsejétől lép életbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik