Sportlövő-vk: Péni István negyedik lett összetettben

MTI MTIMTI MTI
2019.04.24. 10:29
Péni István az alapversenyből első helyen jutott a férfi kisöbű szabadpuska szám döntőjébe, melyben a negyedik helyen zárt az olimpiai kvalifikációs pekingi sportlövő világkupa-verseny szerdai versenynapján.

Az UTE 22 éves versenyzője februárban megnyerte a számot az Újdelhiben rendezett vk-n, amivel egyúttal kvótát szerzett a tokiói játékokra, így az olimpiai kvalifikáció terhe lekerült a válláról. Péni – talán ennek is köszönhetően – a 120 lövéses alapban kiemelkedően szerepelt szerdán, 1181 körös eredményét meg sem tudták közelíteni vetélytársai, a második norvég Simon Claussen négy körrel maradt el tőle.

A döntő ezúttal nem sikerült olyan jól számára, mint Indiában, 436.6 körig jutott, amivel negyedik lett. A győzelmet a cseh Filip Nepejchal szerezte meg 458.7 körös junior világcsúccsal, s ezzel az egyik tokiói kvótát is kiérdemelte. A másik olimpiai kvalifikációt a harmadik helyezett kínai Csao Csung-hao szerezte meg.

A szám másik két magyarja visszafogottan teljesített: Pekler Zalán (1164 kör) a 35., Sidi Péter (1157 kör) a 47. helyen végzett.

A nap másik számában, női légpisztolyban korábban a már szintén olimpiai kvótás Major Veronika bronzérmet nyert.

A vk-verseny csütörtökön a pisztolyos és puskás vegyescsapat versenyeket rendezik, melyeken nem osztanak olimpiai kvótát.

Legfrissebb hírek

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08

Koronglövő ob: Nyitrai Anna, Nemes Áron és Hegyi Norbert egyéni aranyérme

Egyéb egyéni
2026.09.06. 20:30

Iráni sikerek a KSI-kupa nemzetközi sportlövő viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.06. 19:36