Sportlövő-vb: Tátrai 54., Péni országos csúcsot lőtt

Vágólapra másolva!
2018.09.06. 10:05
Tátrai Miklós, a férfi légpisztoly egyetlen magyar indulója az 54. helyen végzett a dél-koreai Csangvonban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, melyen Péni István országos csúcsot ért el a kisöbű szabadpuska összetett számának selejtezőjében.

A riói olimpián szerepelt Tátrai 114 társával együtt volt érdekelt a 10 méteres szám csütörtöki alapversenyében, amely magas színvonalú viadalt hozott. A nyolcas fináléba kerüléshez legalább 581 kört kellett elérni, amitől a BHSE sportolója kilenc körrel maradt el, így a középmezőnyben végzett. A számot a hazai Dzsin Dzsong O nyerte meg.

A kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számának alapversenyét pénteken rendezik majd, ám abban csak 60-an vehetnek részt, így a 105 nevezőnek, köztük Péni Istvánnak és Sidi Péternek csütörtökön selejtezőznie kellett.

A légpuskában a döntőről egyaránt kevéssel lemaradó, ezért kissé csalódott két magyarnak a továbbjutás nem jelentett gondot, ráadásul mindketten kifejezetten jól lőttek. Különösen a világranglista-vezető Péni villogott, 1186 körrel zárta a 120 lövést, amivel új országos csúcsot állított fel, s a mezőny második legjobb eredményét produkálta. Sidi, az összetett korábbi világ- és Európa-bajnoka 1177 kört ért el.

Az olimpiáról már a 2004-es játékokat követően kiszorult futócéllövőknek az 50 méteres 40 vegyes számot rendezték meg csütörtökön.

A magyarok közül Tasi Tamás volt a legjobb, aki 389 kört teljesített és a hatodik helyet szerezte meg, a bronzéremről pedig mindössze két körrel maradt le. A 19 fős mezőnyben Sike József a 13., Boros László a 18. lett.

A magyar csapat az ötödik pozícióban végzett.

SPORTLÖVŐ-VB
FÉRFI LÉGPISZTOLY, DÖNTŐ

1. Dzsin Dzsong O (Dél-Korea) 241.5 kör – szétlövésben: 10.3 kör
2. Artyom Csernusov (Oroszország) 241.5 – 9.5
3. Li Tem Jung (Dél-Korea) 220.6
...54. Tátrai Miklós 572 (az alapversenyben)

CSAPATVERSENY
1. Dél-Korea 1747 kör

FÉRFI FUTÓCÉL, 50 M, 40 VEGYES
1. Emil Martinsson (Svédország) 393 kör
2. Mihail Azarenko (Oroszország) 392
3. Jesper Nyberg (Svédország) 391
...6. Tasi Tamás 389
...13. Sike József 386
...18. Boros László 378

CSAPATVERSENY
1. Svédország 1171 kör
...5. Magyarország 1153

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik