HIRDETÉS
MTI 2014.09.08 13:53 Frissítve: 2015.03.11 01:15

Sportlövő-vb: Sidi Péter 14. lett légpuskában

Sidi Péter 14. lett férfi légpuskában, így nem jutott döntőbe, s kvótát sem szerzett a granadai olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság hétfői nyitó napján. Veres Ádám 41., Háner Tamás pedig a 93. lett a 116 fős mezőnyben.

A négy évvel ezelőtti vb-n ebben a számban ezüstérmes Sidi 624.8 körös eredményt ért el a 60 lövéses alapversenyben, a nyolcas döntőhöz pedig minimum 626.3 körre volt szükség.
   
Ebben a számban hat riói kvótát osztanak ki a vb-n, így Sidinek ezúttal nem sikerült olimpiai indulási jogot szereznie, ám Granadában még két olimpiai számban, a kisöbű szabadpuska fekvő, illetve a 3x40 lövéses összetett versenyben lesz lehetősége a javításra. Összetettben ráadásul címvédőként lép majd lőállásba.
   
Sidi versenye után a Kossuth Rádiónak arról beszélt, kiváló formában érkezett a vb-re, s a mostani kudarc elsősorban azon múlt, hogy egy nappal később utazott ki Granadába, mint kellett volna.
   
„Beestünk egy egynapos utazás után éjfélkor, és másnap hajnalban a hivatalos edzésen úgy kellett rész venni, hogy a felszerelés-kontrollt sem tudtuk előtte megcsinálni, csak délután, majd megint edzés. Ez nagyon sokat kivett belőlem” – mondta Sidi, aki ugyanakkor bízik benne, hogy a hátralévő két számban meg tudja szerezni az ötkarikás indulási jogot.
   
Puskában és pisztolyban is elég egyetlen számban kvótát szereznie egy lövőnek, mert a többiben automatikusan részt vehet a játékokon, ha elérte az olimpiai alapszintet.
   
A vb másik két magyarja közül Veres Ádám 621.6 körrel lett 41., míg Háner Tamás 612.3-mal 93., a csapat a 17. helyen végzett.
 
2019.02.22 23:30:20

Egyéb egyéni VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Ez az idill akkor ér véget, amikor az ember megkezdi a leereszkedést az urbánus tájékra, mert ahogy közeledik a főváros szívéhez, azzal egyenes arányban nőnek a hirdetőtáblák, továbbá a rajtuk látható csábítások: vitaminok, multivitaminok színpompás dobozai kelletik magukat, tessék minket megkóstolni.

2019.02.22 10:23:02

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Február végétől már megvásárolható a szupermarketekben, újságárusoknál, postahivatalokban.

2019.02.20 23:36:49

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. E viadal értéke főképp a látványosságában megragadható.

2019.02.20 23:16:14

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2019.02.19 22:17:15

Egyéb egyéni nemzetisport.hu