Sakk: Polgár Judit befejezi a versenyszerű játékot

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.08.13. 15:57
null
Polgár Judit 25 éve a világ legjobb női sakkozója (Fotó: NS-archív)
Polgár Judit a The Times magazinban szerdán megjelent interjújában bejelentette, hogy visszavonul a versenyszerű sakkozástól.

A 38 éves sakkozó 25 éve, 1989. január 1. óta vezeti a női világranglistát. Nővéreivel, Zsuzsával és Zsófiával, valamint Mádl Ildikóval alkotott válogatottal 1988-ban és 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett.

Tagja volt az oroszok mögött 2002-ben olimpiai ezüstérmes férficsapatnak, s részt vett a 2005-ös argentínai férfi világbajnokságon, melyen a nyolc résztvevő közül ő volt az egyedüli nő. Jelenleg a norvégiai Tromsőben zajló olimpián szerepel a nyílt csapattal.

Győzelem Borisz Szpasszkij ellen

A sakktörténet legjobb női sakkozója a legmagasabb pontszámát – 2735 pontot – 2005 júliusában érte el. Legjobb helyezése a férfi világranglistán a nyolcadik hely volt, ebben a pozícióban először 2004 januárjában állt.

A jövőben – amint az a hazai sportági szövetség honlapján olvasható – alapítványára és az iskolai sakkoktatás további népszerűsítésére kíván fokozott figyelmet fordítani.

„Emlékszem, amikor Judit tizenkét évesen tizenhárom megszerezhető pontból tizenkét és felet szerzett meg az olimpián. Volt szerencsém együtt dolgozni vele, és nemcsak azért minden idők legjobb női és egyik legjobb sakkozója, mert hallatlanul profi, felkészült, hanem a csapattársait is barátian és kollegiálisan kezelte, segítette. Kiemelkedő tudású, pozitív női tulajdonságokkal megáldott csapattárs, a sakkozás keretein jócskán túlnövő sporttörténeti személyiség, aki a férfiak között is kiemelkedően sikeres tudott lenni, ráadásul a nőkre vonatkozó negatív előítéleteket ölt meg” – mondta a Nemzeti Sportnak Polgár Juditról Kállai Gábor olimpiai ezüstérmes korábbi szövetségi kapitány.

Olimpai aranyérem a nőkkel 1990-ben

Olimpiai ezüstérem a nyílt versenyben Bledben (2002)

Polgár Judit 1998-ban az akkori világbajnok, Anatolij Karpov ellen(Fotó: Action Images)
Polgár Judit 1998-ban az akkori világbajnok, Anatolij Karpov ellen(Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik