Sakk: „Hamarosan élesben játszom Magyarországon” - Anand

2009.11.12. 16:50
Címkék
Megállapodás született Viswanathan Anand, a jelenlegi sakkvilágbajnok és az Aquaprofit NTSK, a magyar bajnokcsapat között Anand idei szereplését illetően, így hamarosan Magyarországon köszönthetjük az indiai sakkzsenit.

Mint ismeretes, Nádasi Tamás, a nagykanizsai klub elnöke épp egy évvel ezelőtt, a 2. Aquaprofit-Polgár sakknapon jelentette be a szenzációs igazolást, azonban a Spanyolországban élő nagymesternek egyik bajnoki időpont sem volt alkalmas a tavalyi szezonban.

Az idén nyáron a klub vezetősége és Anand úgy határozott: folytatják az együttműködést, és mára a magyarországi szereplés időpontjában is megegyeztek.

„Már azt is tudom, ki ellen fogok játszani, és hamarosan megkezdem a felkészülést a mérkőzésre. Egyelőre azonban még hátravan pár erős fordulóm a moszkvai Tal-emlékversenyen" – árulta el Anand.

Legfrissebb hírek

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
12 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
14 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
22 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
31 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
43 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája