Risztov Éva országos csúcsot úszott 1500 méteren

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 19:16
null
Risztov Éva országos csúcsot úszott (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
„Csak" a világbajnokságra utazó magyar csapatba akart bekerülni Risztov Éva a pozsonyi Grand Prix-versenyen, de Vajda Tamás tanítványa nemcsak hogy teljesítette ezt a feladatot, országos csúcsot is úszott. A magyar versenyző 16:13.00 perc alatt teljesítette az 1500 méteres távot, ami az idei világranglista hatodik helyét jelenti a visszatérése óta hosszútávúszóként versenyző Risztov számára.

„Annyira boldog vagyok – kiáltott bele a telefonba Risztov Éva, miután Pozsonyban felfogta: hatalmasat úszott 1500 méteren. – Sem az edzőm, sem én nem vártunk ilyen jó eredményt, ám mert végig egyforma százakat úsztam, sikerült ez a nagy idő! Még vár rám a nyolcszáz gyors ma, de az ezerötszáz volt most számomra nagyon fontos!"

A Risztov Éva által megdöntött csúcs már hétéves (16.21.82), s aki úszta, azt úgy hívják: Risztov Éva.

A Debrecenben készülő úszó a kiváló eredmény ellenére továbbra is a nyílt vízen képzeli el a folytatást, és mint mondja:

„A tíz kilométerhez nagyon is jól jön majd az, hogy a hajrában képes vagyok gyors lenni. És ez az idő azért azt is megmutatja, mi várható tőlem a nyílt vízen a későbbiekben."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: női kézi NB I, Serie A, Afrika-kupa, darts-vb, Négysáncverseny

Birkózás
18 perce

Humphries nagyszerű meccsen jutott tovább, Van Veen és Van Gerwen is nyert

Egyéb egyéni
21 perce

Stopira – lesz magyar a világbajnokságon!; Tóth Zoltánt Szentmihályi fotójával üldözték

E-újság
35 perce

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
59 perce

Sportőrület-hungarikum – Vincze András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
2 órája

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik