Rio 2016: olimpiai kvalifikációs ábécé III. - tornától vízilabdáig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 10:27
2016. augusztus 5-én kezdődik a riói nyári olimpia, azaz e sorok megjelenésének napján (2015. március 24-én) még éppen ötszáz nap van hátra az ötkarikás játékokig. A magyar sportolók eddig két kvótát szorgoskodtak össze – a sportlövő Tobai-Sike Renáta és a vitorlázó Berecz Zsombor révén – ám a sportágak zömében majd csak ezután kezdik el osztogatni a részvételi helyeket, s joggal bízhatunk abban, hogy a dél-amerikai városban 150-200 fős csapatunk indulhat majd. Összeállításunkban azt tekintjük át, hogy a különböző sportágakban hogyan lehet majd a kvótákhoz jutni. Ábécérendben haladunk, a harmadik részben a tornasportok családjától a vízilabdáig.

ALAPINFORMÁCIÓKAT A NYÁRI OLIMPIÁRÓL – IDŐPONT, HELYSZÍNEK, JEGYEK ÉS ÁRAK – ITT TALÁL.

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS ABC, I. RÉSZ: ASZTALITENISZTŐL KÉZILABDÁIG
OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS ABC, II. RÉSZ: KOSÁRLABDÁTÓL TOLLASLABDÁIG
OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS ABC, III. RÉSZ: TORNÁTÓL VÍZILABDÁIG
ALAPINFORMÁCIÓKAT A NYÁRI OLIMPIÁRÓL – IDŐPONT, HELYSZÍNEK, JEGYEK ÉS ÁRAK – ITT TALÁL.

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS ABC, I. RÉSZ: ASZTALITENISZTŐL KÉZILABDÁIG
OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS ABC, II. RÉSZ: KOSÁRLABDÁTÓL TOLLASLABDÁIG
OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS ABC, III. RÉSZ: TORNÁTÓL VÍZILABDÁIG

+++

 

TORNA
Versenyszámok: 14 (férfiak: csapat, egyéni összetett, talaj, ugrás, gyűrű, lólengés, nyújtó, korlát; nők: csapat, egyéni összetett, talaj, ugrás, gerenda, felemás korlát)
Összlétszám: 196 fő (98 férfi, 98 nő, országonként legfeljebb 5-5 férfi és nő)
Kvalifikációs rend: A 2015. október 24. és november 2. közötti glasgow-i világbajnokságon, valamint a 2016. április 16–26. között megrendezendő riói tesztversenyen lehet kvótát szerezni, illetve szabadkártyákat adnak ki.
Csapatban a vb csapatversenyének 1-8. helyezettje indulhat az olimpián, a 9.-16. helyezettek mennek a tesztversenyre. A riói tesztverseny legjobb négy, kvótát még nem szerzett helyezettje (csapatonként 5-5 fővel) szintén kvalifikál.
Egyéniben az olimpiára kijutott csapatok tagjai (12x5=60 fő), a 2015-ös vb szerenkénti dobogósai (legfeljebb 18 férfi és 12 női versenyző), a riói tesztverseny összetett végeredménye alapján annyi versenyző (legalább 18 férfi és 24 női tornász), amennyivel az első két pont alapján érintett versenyzőkkel együtt 96-96 fősre bővül a férfi és női mezőny. Megkötés, hogy ebben a pontban érintett versenyző országonként legfeljebb egy lehet.
Amennyiben brazil versenyzőt nem érint az első három pont, úgy egy-egy hazai tornász kap kvótát és egy háromtagú bizottság döntése alapján egy-egy férfi és női versenyzőnek szabadkártyát osztanak ki. A csapatversenyben kiharcolt kvóta a nemzetnek szól, míg az egyénileg szerzett kvóta név szerinti.
Magyar esélyek:
Kezdjük Berki Krisztiánnal, akinek sorsa a legjobb szerspecialistákhoz hasonlóan nagyjából három perc alatt eldől: előbb be kell jutnia a szerenkénti döntőbe a világbajnokságon, ott pedig dobogóra kell állnia a döntőben, és már meg is van a kvóta a lólengés címvédőjének. Most (a londoni kvalifikációval ellentétben) nem kell más szerekre készülnie. A férfi és a női csapat is indul Glasgow-ban az olimpiai kvótáért, nem is esélytelenül – számukra a tesztversenyen keresztül történő kvalifikáció lehet reális cél. Ha a csapatok nem kvalifikálják magukat, ott van még az egyéni összetett eredménnyel megváltott kijutás lehetősége is. Londonban három magyar tornász indult, a MATSZ most nagyobb létszámú küldöttségben reménykedik.

 

GUMIASZTAL
Versenyszámok: 2 (férfi és női egyéni)
Összlétszám: 32 fő (16-16 férfi és nő, egy országból legfeljebb 4 fő (2-2 férfi és nő)
Kvalifikációs rend: A 2015. november 25. és 28. között megrendezendő odensei világbajnokságon, valamint a 2016 áprilisában sorra kerülő riói tesztversenyen lehet kvótát szerezni, illetve szabadkártyát is kiadnak. A világbajnokságon mindkét nemben az első nyolc helyezett szerez kvótát, nemzetenként legfeljebb kettő. A tesztversenyen nemenként az első öt helyezett jut indulási joghoz, nemzetenként legfeljebb egy. Ha akad olyan földrész, amely nem jutott legalább egy kvótához a fentiek során, akkor az adott kontinens legjobb férfi vagy női versenyzője indulási joghoz jut a 2015-ös vb selejtezőjében kialakult sorrendet alapul véve. A házigazda Brazília egy férfi, vagy egy női versenyzője kap kvótát, ha előzőleg nem sikerült indulási jogot szereznie. Egy háromtagú bizottság döntése alapján egy férfi vagy egy női versenyző szabadkártyát kap. A fennmaradó kvótákat a riói tesztverseny selejtezőjében kialakult sorrend alapján osztják ki.
Magyar esélyek: a diszciplína 2000-es ötkarikás bemutatkozása óta nem volt magyar olimpikon gumiasztalban, ez most sem valószínű, hogy változik.

 

RITMIKUS GIMNASZTIKA
Versenyszámok: 2 (női egyéni összetett és együttes kéziszercsapat)
Összlétszám: 96 fő (26 egyéni versenyző és 14x5, azaz 70 fő csapatban, egy országból legfeljebb 7 sportoló, 2 egyéni és 5 csapattag szerepelhet)
Kvalifikációs rendszer: A 2015. szeptember 7. és 13. közötti stuttgarti kvalifikációs világbajnokságon, valamint a 2016 áprilisában sorra kerülő riói tesztversenyen lehet kvótát szerezni, illetve szabadkártyát is kiadnak.

Egyéniben a vb egyéni összetett versenyének első 15 helyezettje kijut Rióba. Az utánuk következő 22 tornász kvalifikálja magát az olimpiai tesztversenyre. A huszonkettekből az első hat jut ki az ötkarikás játékokra a tesztverseny összetett eredménye alapján. Három helyet olyan kontinensek kapnak, melyek versenyzője egyébként nem szerzett kvótát (az erőviszonyok alapján ezeket a legjobb óceániai, afrikai, illetve – esetleg – amerikai tornász kapja). Ha csak két kontinens szorul szabadkártyára, a felszabaduló helyet a tesztversenyen osztják ki. Egy hely a házigazdáé (ha brazil versenyző kvalifikál enélkül a vb-n, akkor ez is felszabadul) és kiadják a tesztversenyen, egy szabadkártyát pedig a FIG bizottsága oszt ki. A világbajnokságon megszerzett helyek szövetségiek (nem feltétlenül az indul az olimpián, aki a vb-n megszerezte országának az indulási jogot), a tesztversenyen megszerzettek viszont névre szólók. Egy országból legfeljebb két tornász nyerhet indulási jogot.
Kéziszercsapatban
a vb-n induló huszonnégy egység közül az első nyolc helyezett jut ki, valamint kontinentális alapon is kiosztanak két kvótát (ezt olyan csapatok kapják meg, amelyek nincsenek a legjobb nyolcban, de kontinensük legjobbjai). Ha legalább három kontinens képviselője bent van az első nyolcban (ez nem valószínű), akkor az első tíz helyezett kap kvótát. További három csapat jut ki a 2016-os, riói tesztversenyről. A tizennegyedik hely a házigazda braziloké.
Magyar esélyek: Vass Dóra a 2008-as olimpia előtt még szinte újoncként indult a patraszi kvalifikációs vb-n, és nem sok hiányzott a kijutásához. A 2012-es játékok előtt már teljesen „felépített” tornászként minimális különbséggel maradt le a kvótáról a tesztversenyen. Az elmúlt két év eredményei alapján 2016-ban valamivel rosszabbak az esélyei, mint 2012-ben, sorsa vélhetően most is a tesztversenyen dől el. Más magyar rg-snek nincs reális esélye a kvótaszerzésre, a kéziszercsapat az izmiri világbajnokságon nem került be az első huszonnégy közé, így számukra az út már ott véget ért.

 

TRIATLON
Versenyszámok: 2 (férfi és női egyéni)
Összlétszám: 110 fő (55 férfi és 55 nő, egy országból: nyolc nemzet maximum 3-3 versenyzőt indíthat, a további nemzetek maximum 2-2 férfi és női versenyzőt nevezhetnek)

Kvalifikációs rend: az öt zóna – Afrika, Amerika, Ázsia, Európa és Óceánia – 2015. május 15. és 2016. május 15. között sorra kerülő kontinensviadalán a győztesek kivívják a riói szereplés jogát. Ugyancsak ötkarikás kvótát szereznek a 2015. augusztus 1-jén és 2-án sorra kerülő riói tesztverseny dobogósai. Nemenként további 39-39 versenyző ranglista alapján biztosítja helyét a játékokon. A pontgyűjtés 2016. május 15-én fejeződik be. További öt-öt versenyző az öt kontinentális ranglistáról jut ki az olimpiára, míg egy-egy férfi és női versenyzőt házigazda jogán Brazília indíthat. A maradék két-két helyről egy háromtagú testület dönt.
Magyar esélyek: Londonban egy magyar versenyző indulhatott, Rióra azonban jelen állás szerint jobbak a kilátások: akár négy versenyzőnk is ott lehet majd az olimpián, miután Vanek Margit, Kovács Zsófia, Faldum Gábor és Vanek Ákos is bíztató helyen áll a ranglistán.

 

ÚSZÁS
Versenyszámok: 32 (férfi és női 50, 100, 200, 400 és 1500/800 m gyors, 100 és 200 m hát, 100 és 200 m mell, 100 és 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes, 4x100 és 4x200 méteres gyors-, valamint 4x100 méteres vegyesváltó)
Összlétszám: legfeljebb 900 egyéni induló, váltószámokban 16 ország csapata (versenyszámonként legfeljebb 2 úszó, a kvalifikációs A szint teljesítése és 1 a B szint elérése esetén, illetve váltóban országonként egy staféta)
Kvalifikációs rend: A FINA mindkét nem számára nemzetközi kvalifikációs A- és B- szinteket határozott meg, amelyeket a világszövetség által rendezett, illetve elismert versenyeken – kontinensbajnokságokon, nemzeti olimpiai válogatókon, FINA által jóváhagyott nemzetközi viadalokon – lehet teljesíteni 2015. március 1. és 2016. július 3. között. Az indulás feltétele a váltók esetében alapvetően a 2015-ös kazanyi világbajnokságon való eredményes részvétel. A vb-ről – számonként – 12 váltó szerez jogot a riói részvételre, míg a három-három női és férfi stafétában a további négy-négy induló váltónak a FINA 2016. május 31-i határidővel az olimpia előtti 15 hónap eredményei alapján ad rajtjogot. A váltókban amúgy bármely egyéni számban induló részt vehet, de további versenyzők nevezése is lehetséges, ha a B szintet az adott versenyszámban a határidőig teljesítették. A nevezhető kiegészítő emberek - másképpen tartalékok – száma egy váltó esetében 2, két váltónál 4, három váltónál 6, négy váltó esetében 8, ötnél 10, végül hat váltó esetében 12 úszó.
Magyar esélyek: Londonban két szám kivételével mindegyikben indult magyar versenyző, összesen 24 fős volt a küldöttség. Nagyjából a riói létszám is hasonló lehet majd.

 

NYÍLTVÍZI ÚSZÁS
Versenyszámok: 2 (női és férfi 10 km)
Összlétszám: 50 fő (25-25 női és férfi, országonként és nemenként legfeljebb 2-2 úszó)
Kvalifikációs rend: mindkét nemnél a 2015-ös világbajnokság első tíz helyezettje közvetlenül biztosítja helyét az olimpiai mezőnyben. Hozzájuk csatlakozhat a 2016. májusi olimpiai kvalifikációs viadal legjobb kilenc-kilenc versenyzője, az elosztható kontinentális kvóták figyelembevételével. Ha nincs kvalifikáltja, a vendéglátó ország, jelen esetben Brazília egy férfit és egy nőt külön nevezhet az ötkarikás viadalra. A mezőnyt 25 fősre mind a nőknél, mind a férfiaknál a FINA tölti fel a kvalifikációs verseny helyezettjei közül.
Magyar esélyek: Londonban mindkét versenyszámban volt magyar induló, Rióban remélhetőleg az a szám emelkedik, mert a nőknél két versenyzőnk is esélyes az indulásra.

 

VITORLÁZÁS
Versenyszámok: 10 (Nacra 17, férfi és női szörf, 470-es, férfi Laser, Finndingi, 49-es, női Laser Radial, 49-es FX)
Londonhoz képest kikerült a programból a Csillaghajó, a nőknél az Elliottot a 49-es FX váltotta, s bekerült a műsorba a Nacra 17 katamarán vegyes csapatok számára. Ily módon a férfi vitorlázók száma hússzal csökkent, a nőké pedig ennyivel nőtt.

Összlétszám: 380 fő (217 férfi, 163 nő, egy országból számonként egy hajó)
Kvalifikációs rend: Három kvalifikációs versenyen lehet(ett) kvótához jutni: a helyek 50 százaléka az olimpiai osztályok összevont tavalyi világbajnokságán elkelt, a maradék az idei világbajnokságokon és a földrészenkénti kvalifikációs versenyeken talál gazdára. A rendező ország minden hajóosztályban képviseltetheti magát. A fel nem használt helyekről háromoldalú bizottság dönt.
A kvóták száma (hajók):
Férfi szörf (RSX) – 36
Férfi Laser – 46
Férfi Finndingi – 23
Férfi 470-es – 26 (két fős)
Férfi 49-es – 20 (két fős)
Női szörf (RSX) – 26
Női Laser Radial – 37
Női 470-es – 20 (két fős)
Női 49-s FX – 20 (két fős)
Nacra 17 – 20 (két fős)
Magyar esélyek: Londonban három magyar versenyző indulhatott, s egyikük, Berecz Zsombor a tavalyi vb-n már indulási jogot szerzett. Igaz, ezúttal nem Laserben, hanem Finn dingi hajóosztályban. A három kvóta amúgy Rióban is elérhetőnek tűnik.

 

VÍVÁS
Versenyszámok: 10 (férfi kard és női tőr egyéni, férfi tőr, párbajtőr, női párbajtőr, kard egyéni és csapat). A férfi kard és a női tőrcsapat helyett Rióban a férfi párbajtőr és a női kardcsapat versenyeit rendezik meg.
Összlétszám: 212 fő (102-102 férfi és nő, plusz 8 hely a rendezőnek, egy országból: férfi és női párbajtőrben, illetve férfi tőrben és női kardban három-három fő, férfi kardban és női tőrben két-két fő)
Kvalifikációs rend: A csapatversenyek mezőnye a nemzetközi szövetség (FIE) 2016. április 4-i ranglistája alapján alakul ki. Az első négy helyezett automatikus résztvevő, továbbá minden zónából (Európa, Ázsia-Óceánia, Amerika, Afrika) még egy-egy – az 5-16. helyezettek közül a sorban következő legjobb – válogatott szerez jogot az indulásra. Amennyiben akad olyan zóna, amelyből egyetlen csapat sem szerepel itt, a felszabaduló helyet a másik három zóna kvalifikáltját leszámítva a legjobban pozícionált együttes töltheti be, függetlenül attól, melyik zónához tartozik.
Az egyéni kvalifikáció két részre oszlik: azon fegyvernemekre, amelyekben van csapatverseny, illetve amelyekben nincs. Ahol van, ott a nyolc válogatott három-három fővel 24 helyet már lefoglal. Hozzájuk jön a FIE módosított ranglistájáról - melyről a 24 biztos résztvevőt, illetve országuk többi képviselőjét törlik – a hét legelőkelőbben rangsorolt vívó, területi megoszlás szerint: Európából, Ázsia-Óceániából és Amerikából kettő-kettő, Afrikából egy. A négy térség olimpiai zónaversenyéről négy további vívó – a négy győztes - csatlakozik az ötkarikás mezőnyhöz. Ezeken a versenyeken már csak olyan országok képviselői indulhatnak, melyek még egyetlen kvótát sem szereztek az adott szakágban. A ranglistáról, illetve a zónaversenyekről országonként maximum egy versenyző szerezhet kvótát.
Ahol nincs csapatverseny (férfi kard, női tőr), ott a jövő április 4-i világranglistáról az első 14 helyezett, de országonként maximum két fő automatikusan olimpiai résztvevő. Ezután a módosított listáról Európából, Amerikából, Ázsia-Óceániából és Afrikából két-két vívó - nemzetenként legfeljebb egy – szerez még részvételi jogot. A további helyekre a zónaversenyek legjobbjai - négy európai, három ázsia-óceániai, két amerikai és egy afrikai – kerülnek. A területi viadalokon már csak olyan országok képviselői indulhatnak, melyek még egyetlen kvótát sem szereztek az adott szakágban. A rendező ország nyolc vívót mindenképpen indíthat.
Kvalifikációs időszak: 2015. április 3.-2016. április 4.
Zónaversenyek: 2016. április 15. és 24. között
Magyar esélyek: Londonban mindössze négy versenyzőnk indult, s bár gödörben van a sportág idehaza, ezt azért illene túlteljesíteni. Erre komoly esély is van: egyrészt Londonban nem rendeztek csapatversenyt a férfi párbajtőrözőknek, amely immár hosszú ideje a legeredményesebb magyar szakág a csapatoknál, s Rióban ott lesz a műsorban. E mellett a női párbajtőrözők elmúlt időszakban mutatott teljesítménye alapján ebben a fegyvernemben is jó esély van a kvalifikációra. Egyéniben pedig bármelyik szakágban elcsíphetnek egy kvótát a mieink.

 

VÍZILABDA
Versenyszámok: 2 (férfi és női torna)
Összlétszám: 206 versenyző (156 férfi, 12 válogatott, csapatonként 13 játékos, 104 nő, 8 válogatott, csapatonként 13 játékos)
Kvalifikációs rend: A férfiaknál egy hely jár a házigazda Brazíliának. Olimpiai résztvevő lesz az idei világliga júniusi győztese, illetve a nyári, kazanyi világbajnokság arany- és ezüstérmese is. Ugyancsak részt vehet majd az ötkarikás tornán a 2016 februárjában esedékes kontinentális bajnokságok öt győztese, továbbá, az az évi, áprilisi olimpiai selejtezőtorna első három helyezettje. A vb-n és a kontinentális bajnokságokon tolódik a kvóta, azaz ha olyan csapat végez riói részvételt érő helyen, amelyik korábban már biztosította helyét az olimpiai mezőnyben, akkor a következő legjobb is indulóvá válik.
A nőknél a 2016 februári öt kontinenselső – benne automatikusan az amerikai földrészt képviselő brazil válogatott – és az az évi, áprilisi olimpiai selejtezőtorna három legjobbja alkotja a mezőnyt.
Magyar esélyek: Londonban mindkét válogatottunk induló volt, s erre Rióban is van esély. A férfi vízilabdacsapattól mindenképpen elvárható az olimpiai részvétel, női válogatottunk is ott lehet az olimpián, bár nekik azért jóval nehezebb lesz kiharcolni a részvételt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik