Repülő Magyarok, hatalmas siker egy modern látványsportban!

Vágólapra másolva!
2019.04.17. 11:10
Címkék
Habár itthon alig hallunk róla, Franciaországban idén már harmadik alkalommal rendezik meg a szélcsatorna-világbajnokságot. Ráadásul magyar sportoló is van az indulók között. (x)

 

A többség által extrém sportnak tartott ejtőernyőzés beltéri megfelelője, a szélcsatorna repülés néhány évvel ezelőtt még aligha létezhetett önálló sportágként, ma azonban nagyon úgy fest, hogy nem csak hogy kezd különválni anagy testévértől, de kezd egy nagyon is komolyan vehető látványsporttá fejlődni. Mi sem mutatja jobban az intenzív növekedést, minthogy elképesztő ütemben építenek és adnak át új szélcsatornákat a világ számos pontján: ma 168 szélcsatorna látogatható, 2-3 éven belül ez a szám azonban eléri a 280 db-ot.

A SZÉLCSATORNA
Az első (horizontális) szélcsatornákat közel 150 évvel ezelőtt készítették, hogy mesterséges és biztonságos körülmények között tudják vizsgálni a repülőgépekre és egyéb közlekedési eszközökre ható légáramlatokat. Ezt az elvet és technológiát használták fel az első vertikális szélcsatornák megépítésénél is, ahol a 200-290 km/órás sebességű ellenszélben tökéletesen imitálható a szabadesés beltéren.

Habár szokványos sportnak egyáltalán nem nevezhetjük, mégis egyre nagyobb érdeklődés övezi a beltéri repülést. Az elmúlt néhány évben több száz fiatal vált a koreografált lebegés és repülés megszállottjává és fordít nem kevés időt, energiát és pénzt a gyakorlásra. Nincs könnyű dolguk: gyakorlatilag úttörőként kell felépíteniük maguk körül egy ágazatot, amit egyelőre itthon kevesen követnek, pláne tudnak „otthon kipróbálni”.

A 18 éves budapesti Laki Lukács egy közülük, ráadásul az egyik legjobb a világ több száz repülő sportolója közül. Alig múlt el 10 éves, amikor szülői biztatásra először próbálta ki magát a 220 km/órás ellenszélben, de szinte azonnal felfedezték. Eleinte jó szabadidős kikapcsolódásnak tűnt, mára azonban a mindennapjaivá vált és főállású sportoló, sőt edző lett belőle. Heti szinten látogatja Európa és a világ számos szélcsatornáját, ahol orosz, finn és amerikai edzőkkel, kollégákkal dolgozik együtt. A cél a világbajnoki cím.

Laki Lukács
Laki Lukács

„Nincs könnyű dolgunk Magyarországon, mivel az esetek döntő többségében külföldre kell utaznunk, ha profi körülmények között szeretnénk edzeni. Számos szárazföldi és erőnléti gyakorlatot itthon is el tudunk végezni, de az edzésekhez, a versenyfelkészüléshezés repülésekhez olyan szélcsatornában kell edzenünk, ami egyelőre Magyarországon csak álom” – nyilatkozta Lukács.

 

A megkérdezettek szerint a sportág hazai fellendüléséhez elengedhetetlen lenne egy világszínvonalú szélcsatorna felépülése Magyarországon.Habár lelkes és fiatal tehetségek bőven vannak itthon is, egyszerűen lemaradunk az infrastrukturális hiányosságaink miatt. Érdeklődő amatőröknek persze van lehetősége Budapesten is kipróbálni a beltéri repülést, de a professzionális sportnak lényegesen nagyobb teljesítményű turbinára és térre van szüksége. „Azokhoz a gyakorlatokhoz és mozdulatokhoz, amikkel egy világversenyen labdába lehet rúgni, sokkal gyorsabb és jobb minőségű szélre van szükség, mint ami az egyetlen hazai szélcsatornában rendelkezésre áll” – mondja Lukács, aki szabadidejében edzői karrierét építi: részben Magyarországon, részben külföldön.

 

A 3. szélcsatorna világbajnokságot ezen a héten rendezik meg a franciaországi Lille-ben, ahol száznál is több professzionális szélcsatorna sportoló, a világ 31 országából méretteti meg magát. Magyarországot a versenyen egyedüli magyarként Laki Lukács képviseli, akinek ezúton is sok sikert kívánunk!

Legfrissebb hírek

A Puskás védője is készül ellenünk – itt az örmény keret!

Foci vb 2026
12 perce

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
35 perce

Budapest Maraton Fesztivál: csúcsot dönt az idei verseny

Atlétika
41 perce

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
52 perce

F1, Szingapúri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
56 perce

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
57 perce

Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazon, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

Kézilabda
1 órája

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik