Párizs 2024: máris félmilliárd euróval nőtt a költségvetés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.30. 17:45
Szeptember közepén ítélték Párizsnak a 2024-es nyári olimpiát, de máris félmilliárd euróval (156 milliárd forint) nőtt a rendezés költségvetése a francia kormány jelentése szerint.

Az eredeti tervek szerint a rendezés összköltsége 6.8 milliárd euró lett volna.

A pénteken nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a tervek egy részét mindenképpen felül kell vizsgálni, különben a helyszínek közül több nem készül el időben. Az illetékes bizottság szerint ha a szervezők minden ajánlásukat betartják, a többlet 200 millió euróra (62,5 milliárd forint) csökkenthető.

Az olimpiai falu építését régészeti jelentőségű maradványok hátráltatják, illetve egy menekülttábor és egy középiskola kérdésének megoldatlansága nehezíti. A médiaközpontnak kisebbnek kellene lennie a tervezettnél, a vizes sportágak központja, illetve a környező fejlesztések pedig 170 millió euróval (53 milliárd forint) több pénzt igényelnek.

Hangsúlyozták, a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy egyszerűen nem készülnek el időben azok a fejlesztések, amelyek az olimpiai és a paralimpiai játékokhoz elengedhetetlenül szükségesek.

A parlament felsőháza, a szenátus korábbi jelentéséből kiderült, hogy többmilliárd eurót kell fordítani a párizsi metróhálózat jelentős bővítésére, de a 2024-es ötkarikás játékokra nem végeznek a munkálatokkal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik