Öttusa-vk: aranyérmes a Kovács, Demeter váltó

Vágólapra másolva!
2017.05.08. 17:13
Az egyéni versenyeket követően vegyes váltóban is szereztek érmet a magyarok a kecskeméti öttusa világkupán: a Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős az első helyen végzett a hétfői zárónapon.

A magyar páros a 2x100 méteres úszásban a hatodik időt érte el a 14 duót felvonultató mezőnyben, a vívást viszont nagyszerű teljesítménnyel magabiztosan megnyerte. Lovaglásban – melyben három akadályverésért, illetve minimális időtúllépésért kapott pontlevonást – ismét hatodik lett, összesítésben pedig az első helyen állt három szám után, s ezt a pozícióját a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futás során is megtartotta.

A tavaly világbajnok Kovács a szombati női egyéni versenyben harmadik volt, Demeter vasárnap a férfiak küzdelmében ezüstérmet nyert.

A vk-sorozat februárban kezdődött – Demeter Bence győzelmével – Los Angelesben, és jól szerepelt ott az ötödikként végző Kasza Róbert is. Márciusban Kairóban találkozott a nemzetközi mezőny, az egyiptomi versenyen Kovács Sarolta lett ötödik, a Fröchlich Tamás, Alekszejev Tamara kettős pedig bronzérmet nyert vegyes váltóban.

A kecskeméti fordulót követően a sorozat negyedik viadalát a lengyelországi Drzonkówban rendezik május utolsó hétvégéjén, míg a vk-döntőt június végén a litvániai Druskininkaiban. Az Európa bajnokságra július közepén Minszkben kerül sor, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig augusztus végén Kairóban.

 

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik