Öttusa Eb: bronzérmes a Kovács, Demeter páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 18:04
Bronzérmet nyert a Kovács Sarolta, Demeter Bence páros vegyes váltóban a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hétfői záró napján.
Demeter Bence és Kovács Sarolta harmadikként zárta a vívást, és a legvégén is harmadik lett – a galéria megnyitásához kattintson a képre! (Fotó: Tumbász Hédi)
Demeter Bence és Kovács Sarolta harmadikként zárta a vívást, és a legvégén is harmadik lett – a galéria megnyitásához kattintson a képre! (Fotó: Tumbász Hédi)

 

 

Tíz kettős küzdött az érmekért hétfőn, köztük a világkupában ebben a számban már többször is győztes magyar duó. A székesfehérváriként ténylegesen hazai környezetben versenyző mieink a várakozásnak megfelelően jól kezdtek, a 2x100 méteres úszást a második legjobb idővel, 1:57.21 perccel teljesítették, s csak minimális, egypontos különbséggel szorultak az oroszok mögé, igaz, a litvánok és a franciák is ugyanannyit szereztek, mint ők.

Vívásban 21 győzelmet arattak és 15 vereséget szenvedtek, ezzel az oroszokkal holtversenyben harmadikként zárták ezt a számot, és összetettben is ezen a helyen álltak. A 27/9-cel élen végző franciák – az egyéni győztes Marie Oteiza és Valentin Prades – ugyanakkor 35 ponttal többet hoztak össze, ami azért nagy előny, mert a verseny végén, a kombinált számban az adott pontelőny ugyanannyi másodperc különbségnek felel meg a rajtnál.

Lovaglásban Kovács hibátlanul ment végig a pályán, Demeter lova viszont az 1-es, a 2-es és a 4-es akadályt lehúzta és ehhez jött még időtúllépés is. Így a magyar kettős a maximális 300-ból 268 pontot szerzett, amivel hetedik lett ebben a szakaszban.

A kombinált számot – melyben mindkét váltótag 2x800 métert futott és kétszer lőtt – negyedikként kezdte meg a franciák, az olaszok és az oroszok mögött. Az élen állók a több mint 40 másodperces előnyük miatt befoghatatlannak tűntek, a másik két párossal azonban éles versenyre volt kilátás. Közülük csak az oroszokkal alakult ki küzdelem, mert a pontosabban célzó olaszok messze elfutottak. Kovács menet közben leelőzte Ljudmila Tyebekinát, a váltásnál viszont már megint az orosz volt előrébb, majd Demeter is Kirill Beljakov elé tudott kerülni, de ő a hajrát is jól bírta, így meglett a bronzérem.

„Mind a ketten fáradtan vágtunk neki a mai versenynek. Jó csapatot alkottunk, kisegítettük egymást, mert hol az egyikünknek ment jobban, hol a másikunknak” – mondta az MTI-nek Kovács, aki szerint a franciák kiemelkedtek a mezőnyből, de a második hely meg lehetett volna.

„Az ezüstéremmel boldogabb lennék, de így sem lehetünk elégedetlenek” – tette ugyanakkor hozzá.
Egyetértett vele Demeter azzal kapcsolatban, hogy a francia kettőst ezúttal nem volt esély legyőzni, a második hely viszont összejöhetett volna, ha nincsenek a hibák.

„A vívás nekem döcögősen indult, de a második felére magamra találtam, Sacinak kevésbé ment. Lovaglásban ő volt hibátlan, én viszont három akadályt vertem” – idézte fel a történteket, majd a kombinált szám végére utalva azt mondta: „éreztem, hogy van még bennem erő, így a hajrára hagytam a döntést”.

ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR
VEGYES VÁLTÓ

1. Franciaország (Marie Oteiza, Valentin Prades) 1462 pont
2. Olaszország (Alessandra Frezza, Valerio Grasselli) 1451
3. Magyarország (Kovács Sarolta, Demeter Bence) 1443 (úszás: 1:57.21 perc/316 pont, vívás: 21 győzelem/15 vereség/227 pont, lovaglás: 268 pont, lövészet-futás: 11:08.28 perc/632 pont)

 

A magyarok egy arannyal, valamint két-két ezüsttel és bronzzal a franciák mögött a második helyen végeztek a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság éremtáblázatán.

Győzött a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású csapat, második lett Marosi Ádám, illetve a Marosi, Demeter Bence, Regős Gergely trió, és harmadikként zárt Kovács a hagyományos versenyben. Ugyancsak bronzot nyert Kovács és Demeter a vegyes váltóban.

ÉREMTÁBLÁZAT
ARANY EZÜST BRONZ
Franciaország 5 - 1
MAGYARORSZÁG 1 2 2
Fehéroroszország 1 - -
Írország - 2 -
Nagy-Britannia - 1 1
Németország - 1 -
Olaszország - 1 -
Lettország - - 1
Oroszország - - 1
Ukrajna - - 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik