LIPICZKY ÁGNES 2020.08.03 10:25 Frissítve: 2020.08.03 10:25

Öttusa: Alekszejev Tamara elsőre kétségbeesett, most már motivált

Sokan félig-meddig leálltak a felkészüléssel, erejüket, energiáikat őszre, a 2021-es olimpiai esztendő alapozására „tették félre” a nyáron. De nem az Alba világbajnoka, aki nem borította fel a biológiai óráját

Alekszejev Tamara remek formában érzi magát (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap


– Amikor megkerestük, azzal nyitott: végre elérkezett a pihenés ideje. Azért ez furcsán hangzott a koronavírus által szétzilált időszak után.
–  Pedig mi tényleg végigedzettük a nyarat – felelte a Nemzeti Sportnak Alekszejev Tamara, csapatban világ- és Európa-bajnok öttusázó. – Az edzőm úgy állította össze a tréningeket, mintha lettek volna versenyeink, mintha közeledne az olimpia, és fizikailag jó állapotban kellene lennem. Az öttusának egy szegmense maradt ki, mégpedig a vívás, de most nem éreztem hátrányát, hiszen a fizikai számokban jelentősen megerősödtem, és az elmúlt évtizedek alatt tettem már annyi munkát a kezembe és a lábamba, hogy egy hónapnyi felhozó edzés után is tudok rendesen vívni.

– Jó ez a metódus? Nem fél attól, hogy esetleg visszaüt?
– Az edzőm, Dévay László találta ki, aki szerint hosszabb leállás után jóval nehezebb visszajönni. Tényleg szépen dolgoztunk a nyáron, a szövetség felmérőin is jól teljesítettem, teljesítettünk Ormándi Rebekával, az edzőpartneremmel, és ez visszahozta az önbizalmamat.

– Miért, megcsappant?
– A karantén előtt már voltak jelei annak, hogy nem túl rózsás a helyzet ezen a téren. Már a kairói világkupán érezhető volt, hogy kezdek besokallni, sőt, elkezdtem félni a versenyektől, minden egyes rajt előtt feszült voltam. Most, hogy nem voltak téthelyzetek, ellenben a felmérők eredményei biztatók lettek, úgy érzem, visszakaptam a régi énemet.

– Ez a feszültség mitől jelentkezett?
– Furcsa kimondani, de elkezdtem félni a fájdalomtól. Korábban vártam ezt az érzést a versenyeken, és tudtam, hogy menet közben le is tudom győzni. Mostanában az edzéseken uraltam ezt a fájdalmat, de téthelyzetben lelkileg nem tudtam feldolgozni azt, hogy tisztában voltam vele, milyen szörnyű lesz. Persze az edzettségi állapottal javult ez a helyzet is, most már nem érzem ezt az aggodalmat. Egyszer jártam pszichológusnál is, hogy beszéljek róla, de nekem ennyi elég is volt. Kibeszéltem magamból a problémát, és végül az edzőimmel karöltve feldolgoztuk a helyzetet.

– Ha most előretekint, mennyire tudja elképzelni, mi vár önre az elkövetkező hetekben-hónapokban?
– Semennyire. Azt tudom, hogy szeptemberben két hétre tatai edzőtáborba vonul a válogatott, és októberben a hazai szövetség megrendezi az országos bajnokságot. Sőt, a hírek szerint lehet, hogy lesz angol és német nyílt nemzetközi verseny is, de én azt mondom, nyugtával dicsérjük a napot. Az első fontos verseny, amely a szemem előtt lebeg, a március 26-i olimpiai kvalifikációs világkupa.

– Képes lesz addig úgy végezni az edzéseit, mintha mi sem történt volna?
– Most azt mondom, igen. Amikor megtudtam, hogy elhalasztják az olimpiát, kétségbeestem. Most már jóval derűlátóbb vagyok, hiszen sikerült időt nyernem, és az úszó-, valamint a futóedzések sikerei kapcsán jóval motiváltabb is vagyok. Igazából csak júniusban tudtunk elkezdeni úszni, de szerintem már most tudok olyan eredményt, mint a versenyszezonban, vagyis jövőre mindenképpen előrelépek ebben a számban is.

– Több mint egy éve dolgozik együtt edzőjével, a triatlonos tréner Dévay Lászlóval. Elégedett a közös munkával?
– Abszolút! Nem bántam meg, hogy váltottam, hiszen az elmúlt másfél év alatt úgy megismert, hogy már egy-egy mozdulatomból vagy nézésemből tudja, milyen állapotban vagyok és az adott napon mire van szükségem. Ez nagyon fontos a közös munka szempontjából.

– Most egy hónap pihenőt kapott az edzőjétől. Mivel tölti ezeket a napokat?
– Biztosan elutazunk a párommal, ha minden jól megy, Horvátországba, de Magyarországon is szeretnénk barangolni, körbetekernénk a Tisza-tavat. Mindenképpen aktívan tölteném el ezt a néhány hetet, Laci útmutatásai alapján heti kétszer futóedzésem lesz, emellett pedig igyekszem minél többet mozogni, mert ha már sikerült ilyen jó formát „összekalapálnom”, jó lenne meg is tartani.

2020.10.21 10:27:17

Egyéb egyéni MOHAY GÁBOR

„Egyik szakmai csúcsomnak a veszprémi kézilabdázó Éles József visszatérését tartom."

2020.10.19 22:04:08

Egyéb egyéni L. P. I.

2020.10.19 19:08:23

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Felmérésekben, elriasztó adatok közzétételében, győzködésben nem volt, nincs hiány Klebelsberg Kunó óta napjainkig, ám mintha ezzel a legtöbbször le is tudnánk a legendás kultuszminiszter által kirótt feladatot.

2020.10.16 20:23:23

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

„Úgy harcolt, mintha tényleg ez az egyetlen és utolsó alkalma lenne a siker eléréséhez.”

2020.10.16 22:53:46

Egyéb egyéni PÓR KÁROLY

ALAPVONAL. Minden egyes győzelemnek örülni kell és értékelni, hogy Marco Rossival a gondok ellenére egy meccsre kerültünk attól, hogy részt vehessünk a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.