Olimpia: a MOB székházába látogatott Thomas Bach

MTI MTIMTI MTI
2018.10.27. 21:44
A birkózó-világbajnokság apropóján Budapesten tartózkodó Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szombat délután látogatást tett a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB), ahol informális beszélgetést folytatott Kulcsár Krisztián elnökkel és Vékássy Bálint főtitkárral.

A MOB honlapjának beszámolója szerint Kulcsár Krisztián részletesen vázolta a MOB jelenlegi felépítését, szerepét a hazai sportban és a szervezet jövőbeli terveit. Szó esett a 2024-es budapesti olimpiai pályázat tanulságairól is.

A nemzeti ötkarikás bizottságokkal kapcsolatos általános elvárásokat érintve Thomas Bach úgy fogalmazott, hogy „egy nemzeti olimpiai bizottság megítélése két pilléren nyugszik: az egyik a sportolók sikeressége, a másik pedig az olimpiai eszme, a sportból fakadó értékek népszerűsítésének hatékonysága az ország területén”.

A német sportdiplomata azt is kiemelte, hogy Magyarország kedvező infrastrukturális lehetőségeinek köszönhetően magabiztos pozícióba került a nemzetközi sportéletben. Ezt a folyamatot tovább segíti a MOB és a kormányzat jó kapcsolata – mondta.

Kulcsár Krisztián kifejezte aggodalmát a 2022-es dakari ifjúsági olimpia kapcsán, erre a NOB első embere kifejtette: teljesen nyugodt a szervezéssel kapcsolatban, és kiemelte, a NOB nem hagyhat ki a házigazdák sorából egy olyan kontinenst, amely rengeteg nagyszerű sportolót ad a világnak.

Thomas Bach örömmel fogadta a MOB meghívását Magyarország négy legnagyobb 2019-es sporteseményére, az asztalitenisz-, a vívó-, a kajak-kenu- és az öttusa-világbajnokságra, majd felidézte emlékeit vívómúltjából a korábbi Balaton-kupáról, amelyen az asszók szabadtéren zajlottak, ahogy fogalmazott, felejthetetlen hangulatban.

Mint korábban beszámoltunk róla, Thomas Bach Felcsúton, a Puskás Akadémián is járt.

 

Legfrissebb hírek

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Még ki sem nevezték, máris támadják Kálnoki Kis Attilát

Egyéb egyéni
2026.05.17. 12:22

A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

Egyéb egyéni
2026.05.16. 14:22

NS-infó: lehet, hogy mégsem Kulcsár Krisztián lesz a sportállamtitkár?

Egyéb egyéni
2026.05.15. 08:43

NS-infó: Kulcsár Krisztián lesz a sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
2026.05.13. 20:59

A Magyar Sport Napját ünnepelte a MOB

Egyéb egyéni
2026.05.06. 17:01

Rangos francia kitüntetést kapott Gyulay Zsolt

Egyéb egyéni
2026.04.22. 11:04

A MOB első elnökére emlékeztek szülőfalujában

Egyéb egyéni
2026.03.23. 17:54
Ezek is érdekelhetik