Olimpia 2024: Más döntés nem születhetett – Borkai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 21:33
Borkai Zsolt szerint a jelenlegi helyzetben más döntés nem születhetett, de a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország mihamarabb ötkarikás játékokat rendezzen.

A MOB elnöke szerda este az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált arra a határozatra, amelyet a kormány hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására.javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására.

„A Magyar Olimpiai Bizottság a fejlemények tükrében szomorúan veszi tudomásul, hogy jelen helyzetben más döntés nem születhetett, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mai ülésének hangvétele után érezhető volt, hogy a remélt csoda elmarad, és a konszenzus nem visszaállítható a politikai pártok között” – jelentette ki Borkai Zsolt.

„Szomorú, hogy egy álom, sok ember álma most ténylegesen szertefoszlott. Nem azért, mert Magyarország nem teljesített jól, nem azért, mert a magyar emberek és a magyar sportolók nem méltóak a hazai rendezésű olimpiára, hanem mert egy nemzeti ügy felett győzedelmeskedett egyesek öncélú politikai érdeke. A Magyar Olimpiai Bizottság a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy hitének, alapszabályának és küldetésének megfelelően Magyarország mihamarabb olimpiai játékokat rendezhessen!” – mondta Borkai Zsolt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik