Olimpia 2024: Los Angeles mégis nyitott a 2028-as játékokra

Vágólapra másolva!
2017.05.11. 11:34
A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Los Angeles korábbi álláspontját megváltoztatva mégis nyitott a 2028-as esemény lebonyolítására is.

„Egy olimpiai győzelem az egy olimpiai győzelem” – utalt Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti arra a lehetőségre, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberi, limai kongresszusán nemcsak a 2024-es, hanem a 2028-as házigazdáról is dönthet. Los Angeles eddig kizárólag a 2024-es játékokra összpontosított, és határozottan elutasította, hogy sikertelen pályázat esetén a 2028-as rendezéssel „vigasztalódjon”.

Los Angeles mellett már csak Párizs maradt versenyben a 2024-es olimpia lebonyolítására.

A NOB szemlebizottsága a napokban Los Angelesben tartózkodik, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen. Casey Wasserman, a pályázat vezetője szerint a héten „megadják a válaszokat a 2015 szeptemberében feltett kérdésre, azaz hogy miért Los Angeles az ideális választás a 2024-es játékokra”.

„Az olimpiák történetének legerősebb pályázata a miénk” – jelentette ki Wasserman, majd hozzátette, olyan időszakban, amikor a városok nem szívesen pályáznak az olimpia megrendezésére, egy rendkívül költséghatékony és alacsony kockázatú sportrendezvényt rendeznének. A kaliforniaiak nagyrészt a már meglévő, világszínvonalú sportlétesítményeikre alapoznának, köztük a Memorial Coliseumra, amely az 1932-es és az 1984-es olimpián is főszerepet kapott.

A NOB szeptember 13. és 17. között esedékes 130. teljes ülésén a szavazók Párizs és Los Angeles közül választhatják ki a 2024-es házigazdát, miután Boston, Hamburg, Róma és Budapest visszalépett a pályázattól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik