Olimpia 2024: a NOB így reagált a magyar pályázatra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 10:31
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2024-es értékelő bizottsága négynapos lausanne-i ülésén áttekintette a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra benyújtott pályázatokat, s Budapestet is esélyesnek látja a rendezésre.


A kandidáló városoknak – Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma – 2016. február 17-ig kellett benyújtaniuk első pályázati anyagukat, ezt elsőként Budapest tette meg és hozta azonnal nyilvánosságra. Ennek az értékelése zárult most le, az összegzést a NOB vezető testülete fogja megkapni. Ezt követi a visszajelzés a városok részére a nyár folyamán.

A kandidáló városoknak – Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma – 2016. február 17-ig kellett benyújtaniuk első pályázati anyagukat, ezt elsőként Budapest tette meg és hozta azonnal nyilvánosságra. Ennek az értékelése zárult most le, az összegzést a NOB vezető testülete fogja megkapni. Ezt követi a visszajelzés a városok részére a nyár folyamán.

Az értékelő bizottság a pályázatban eddig megismertek alapján Budapestet is esélyesnek látja a 2024-es játékok megrendezésére.

„Az első benyújtott dokumentumok alapján elmondhatjuk, hogy mind a négy város nagyon jó pályázatot adott be. A pályázatok visszatükrözik a NOB Agenda 2020 reformprogramját, amely az észszerű és gazdaságos olimpiát helyezi a középpontba. A kandidáló városok különös hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és a létesítmények utóhasznosítására. Elégedettek vagyunk az eddig látottakkal” – mondta a korábbi négyszeres olimpiai ezüstérmes sprinter, Frankie Fredericks, az értékelő bizottság elnöke az insidethegames.biz olimpiával foglalkozó portálnak.

A magyar pályázat markánsan eltér a többitől, mert az egyetlen, amely az ország több városát is olimpiai, illetve paralimpiai helyszínnek jelöli, lehetővé téve, hogy az ország lakosságának 90 százaléka elérjen legalább egy eseményt 90 percen belül.

A következő mérföldkő 2016 októbere lesz, ekkor kell benyújtani a kandidáló városoknak a pályázati dokumentáció második anyagát.

 

Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
Tegnap, 7:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

NOB: magyar jelölt is van a sportolói bizottságba

Egyéb egyéni
2025.06.26. 16:55

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik