NOB: lemond tagságáról a korrupcióba keveredő japán

MTI MTIMTI MTI
2019.03.19. 09:48
A korrupció gyanújába keveredő Takeda Cunekazu kedden lemond a Japán Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról és tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban.

A Kyodo hírügynökség már hétfőn megírta, hogy Takeda a nemzeti ötkarikás testület végrehajtó bizottságának keddi ülésén bejelenti majd távozását, és kedd délelőtt adta hírül, hogy a NOB-ban viselt tisztségeiről is lemond.

A sportvezető ellen tavaly decemberben emelt vádat a francia gazdasági ügyészség, mivel a gyanú szerint Takeda 2013-ban megvesztegetés szándékával utalt több mint kétmillió dollárt a Black Tidings szingapúri tanácsadó irodának azért, hogy biztossá tegye a tokiói pályázat sikerét. A korábbi díjugrató ellen a NOB-ban etikai vizsgálat indult.

Japánban még 2016-ban vizsgálatot indítottak ennek kapcsán, majd a hivatalos szervek közölték, a kifizetés legális tanácsadói díj volt, és a Japán Olimpiai Bizottság is jelezte, hogy vizsgálóbizottsága szerint jogszerű volt az utalás. A 71 éves sportvezetőt a francia hatóságok kérésére japán ügyészek 2017-ben kihallgatták, tavaly decemberben pedig egy francia bíró előtt tett vallomást.

Takeda, aki versenyzett az 1972-es és 1976-os olimpián, 2001 óta vezeti a Japán Olimpiai Bizottságot, és 2012 óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, melynek a marketingbizottságát vezette eddig.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
19 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09