nemzetisport.hu 2017.04.21 20:25 Frissítve: 2017.04.21 21:07

MOB: nem változik a taglétszám, bárki indulhat elnöknek

Nem módosítják a Magyar Olimpiai Bizottság taglétszámát, így a jelenlegi tagság teljes egészében részt vehet a május 2-i tisztújító közgyűlésen – jelentette be a MOB pénteki közleményében. Azt is közölték, hogy április 27-ig bármelyik tag benyújthatja a pályázatát bármelyik tisztségre.  Alább a MOB közleményét közöljük változtatás nélkül.

„A beérkezett javaslatok alapján csütörtökön és pénteken is dolgozott az a MOB-tagokból álló munkacsoport, amely a MOB alapszabály-módosításának tervezetét készítette elő a hétfői rendkívüli közgyűlésre. A tervezet pénteken kiküldésre került valamennyi MOB-tag számára. Mint ismeretes, Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség és Borkai Zsolt, a MOB elnökének közös sajtótájékoztatója után Borkai Zsolt az élére állt annak, hogy az olimpiai mozgalmat leginkább szolgáló alapszabály-módosítást fogadjon el a MOB közgyűlése.

A MOB és Borkai Zsolt elnök, valamint dr. Bartha Csaba főtitkár álláspontja mellett több sportági szakszövetség és szervezet is felsorakozott a napokban, miszerint az olimpiai mozgalomban, a MOB közgyűlésében tevékenykedő tagok, szervezetek szívvel-lélekkel végzik munkájukat. A MOB 120 éves hagyományai, valamint az asztalra letett eredmények alapján továbbra is megérdemlik a MOB közgyűlésének tagjai, hogy a jövőben is az olimpiai mozgalomért dolgozhassanak. Ezért az elmúlt két napban lefolytatott egyeztetéseken a munkacsoport tagjai megállapodtak, hogy a tervezett alapszabály-módosítás nem tartalmaz a taglétszám módosítására és csökkentésére vonatkozó javaslatot, és marad a jelenlegi taglétszám. Borkai Zsolt mindezt a Megyei Jogú Városok Szövetségével is közölte, melynek tagjai a sportági szakszövetségekhez hasonlóan örömüknek adtak hangot.

De amit Borkai Zsolt ígért, miszerint mindent megtesz annak érdekében, hogy bárki tisztségviselői pozíciót vállalhasson a MOB vezetésében, beépítésre kerül az új alapszabály-tervezetbe. Így az április 24-ei rendkívüli közgyűlés arról dönthet – amennyiben a tagok megszavazzák –, hogy a tagfelvételi kérelem benyújtását követően, a május 2-ai tisztújító közgyűlés előtt 5 nappal, azaz április 27-ig bármely MOB-tag benyújthatja pályázatát, akár elnöki, alelnöki, vagy egyéb tisztségviselői pozíciókra, így Szabó Bence, korábbi főtitkár is.

A MOB elnöke – bárkit is választ meg május 2-án a közgyűlés –, a jövőben is társadalmi pozícióban látja el feladatait, sem munkaszerződéssel, sem megbízási szerződéssel nem rendelkezhet, fizetést nem vehet fel.

Borkai Zsolt kiemelte, örül, hogy az olimpiai mozgalom a jövőben is széles bázisra épülhet, a két másik pályázó elnökjelöltnek sportolókhoz méltó, sportszerű megmérettetést kíván.”

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.05.23 18:09:45

Egyéb egyéni NYOLCZAS ZSUZSI (MINDSET PSZICHOLÓGIA)

Csökkenti a fáradékonyságot, a szorongást, a depressziót, javítja a koncentrációs készséget.

2017.05.23 18:36:10

Egyéb egyéni MICHALETZKY LUCA (MINDSET PSZICHOLÓGIA)

Sem a csökkent negatív érzés, sem a magasabb önbizalom nem eredményez jobb teljesítményt.

2017.05.23 17:43:23

Egyéb egyéni KULCSÁR JOHANNA (MINDSET PSZICHOLÓGIA)

Az esélytelenebb félnek való drukkolás pszichológiai szempontból nem olyan ésszerűtlen, mint első látásra tűnik.

2017.05.18 01:26:55

Egyéb egyéni MAROSI GERGELY

„Nagyon sokat edzünk, és csak másfél percünk van” – ez áll az rg-sek könnyed szépsége mögött.

2017.05.18 00:00:17

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. „Végső soron nem magunkat kell meggyőznünk.”